4 °C Budapest
Container ships in Portklang port, Malaysia

Tízszeresére nőttek a költségek: még egy évig biztos nem rendeződik a szállítmányozás

2022. április 12. 13:02

A válságok már nem követik egymást, hanem felhalmozódnak. A Covid-járvány, az orosz-ukrán háború és a magas infláció mind nagyon megterhelő a kkv-k számára. A világgazdaság leggyengébb pontja azonban a tengeri szállítmányozás, amelynek költsége megtízszereződött 2019-hez képest. Az iBanFirst szakértői szerint legjobb esetben is 2023-ig tart a kikötői torlódások megszüntetése és a fuvardíjak tartós csökkenése.

Az év elején azt hittük, túl vagyunk a Covid-járvány okozta gazdasági nehézségeken, azonban nem ez a helyzet. Március közepén Kína bezárta a 17 millió lakost számláló Sencsent, a kínai Szilícium-völgyet, valamint bezárta kikötőjét is, amely a konténerszállítás terén az ország egyik legnagyobbja. Sencsenen évente 194 millió tonna áru halad át, ami több, mint háromszorosa Le Havre, Franciaország vezető konténerkikötőjének forgalmához, ami körülbelül 66 millió tonna árut mozgat egy évben. Ehhez járul még az ukrajnai háború és az évtizedek óta nem látott inflációs nyomás: Franciaországban 3,6%, Németországban 5,1%, Belgiumban 8%, Magyarországon 8,3%.

A termékek 90%-a tengeri szállítmányként jut el a fogyasztókhoz. Azonban a Covid-járvány kezdete óta a tengeri szállítás teljesen kiegyensúlyozatlan, és ez költségrobbanást eredményezett. 2019-ben egy 20 láb méretű konténer (33 köbméter) átlagára 1200 euró körül volt, ez most meghaladja a 13 000 eurót és esetenként akár a 20 000 eurót is elérheti. Ez még a magas hozzáadott értékű áruk szállítása esetén sem tartható, ahol általában magasabbak az árrések.

Az év elején sokan a szállítmányozás pozitív változásában reménykedtek. Erre azonban várni kell. Számos bomlasztó tényező van: a Covid-járvány okozta bezárások Kínában, a háború Ukrajnában, a konténerek hiánya, a nagy kereslet és annak kielégítésére történő igyekvések és a növekvő energiaköltségek.

Legjobb esetben is 2023-ig tart a kikötői torlódások megszüntetése és a fuvardíjak tartós csökkenése. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi kereskedelemtől függő vállalatoknak, akár az anyagmozgatás, akár a kereskedelmi értékesítési pontok tekintetében, stratégiákat kell kidolgozni a költségek csökkentésére, hogy fenn tudjanak maradni

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- mondta Henrik Gergely, a nemzetközi tranzakciókra szakosodott cég, az iBanFirst számlamenedzsere. A helyzet mindenesetre rávilágít a globalizált termelési láncok sebezhetőségére és az infláció ingadozás okozta veszteségek csökkentésének igényére. Utóbbira megoldás lehet a devizafedezet, ha nemzetközi deviza tranzakció is szerepet játszik a kereskedelemben. A szállítmányozási problémák azonban nagy nehézséget állítanak a vállalatok elé. A többség hosszú távú stratégiákban gondolkozik, de jelenleg csak a gyors megoldásokban bíznak. Mint az új szállítók felkutatása, akik korábban felhalmoztak vagy lokálisan állítják elő a termékeket. Az általános megoldás pedig, hogy áthárítják a költségeket a fogyasztókra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 15. 16:11
Egri Viktor után Lőrincz Dorothy riporter-műsorvezetőtől, a Hazahúzó című turisztikai magazin képern...
Holdblog  |  2026. március 15. 12:20
Mit okoskodik ez mesterséges intelligenciáról? Egy mosógépet sem tud beprogramozni! Hadd kezdjem egy...
Bankmonitor  |  2026. március 14. 08:46
Az MNB értékelése szerint már 18,8 százalékos volt a hazai lakások túlárazottsága, amelyre még ráteh...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 14. 06:00
Március másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?