Stack of banknotes as background (Hungarian Forint) 20000 forint banknotes Ferenc Deak close up as a background. Europe Hungary. The all-seeing eye motif.

Kemény héten van túl a forint, de növekvő forgalomban erősödött a BUX

2022. július 10. 20:10

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe növekvő forgalom mellett emelkedett a héten, a BUX 39 846,64 ponton zárt pénteken, az előző heti zárásánál 515,31 ponttal, 1,31 százalékkal magasabban.

A forgalom az előző heti 41,02 milliárd forintról 46,99 milliárd forint nőtt, a vezető részvények emelkedtek. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte, a hetet pluszban zárta a BUX, miután a hét második felében alábbhagytak a globális recessziós félelmek, és egy optimistább nemzetközi befektetői hangulat uralkodott el a piacokon. Kiemelték, a forint kemény héten van túl, a Magyar Nemzeti Bank csütörtöki 200 bázispontos emelése sem volt elegendő, hogy érdemben erősödjön a hazai fizetőeszköz.

Az OTP bejelentette, hogy zöld kötvényeket bocsát ki, a keddi tájékoztatás szerint 400 millió euró összértékben bocsátanak ki zöld kötvényeket, július 13-i értéknappal. A kötvények 3 éves futamidejűek lesznek, 2 év után pedig visszahívhatók - írja az Equilor.

Felidézik, hogy a Mol pert nyert a horvát állammal szemben a befektetési vitarendezési bíróság (ICSID) előtt. A Mol 236 millió dollár kártérítést kap, eredetileg 1 milliárd dollárt követelt. A megítélt kártérítés részvényenként 120 forintot jelent. A horvát állam ellen a Mol 2013 decemberében indította a pert, a horvát állam most a lehetséges jogi lépéseket vizsgálja; továbbra is érdekeltek az INA visszavásárlásában - olvasható az Equilor összefoglalójában.

  • A héten a vezető részvények közül a Richter erősödött a legjobban, árfolyama 3,67 százalékkal emelkedett, a papír pénteken 7195 forinton zárt, heti forgalma meghaladta az 5,17 milliárd forintot.
  • Az OTP árfolyama 0,95 százalékkal emelkedett, a részvény pénteken 8470 forinton fejeztet be a kereskedést, forgalma a héten 31,5 milliárd forintot tett ki.
  • A Mol 0,07 százalékkal emelkedett, a hetet 2914 forinton zárta, forgalma 8,55 milliárd forintot tett ki a héten.
  • A Magyar Telekom 1,86 százalékkal erősödött a héten, 328 forinton zár pénteken, heti forgalma 568,4 millió forint volt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3705,12 ponton zárt a héten, ami 2,57 ponttal, 0,07 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 15. 16:11
Egri Viktor után Lőrincz Dorothy riporter-műsorvezetőtől, a Hazahúzó című turisztikai magazin képern...
Holdblog  |  2026. március 15. 12:20
Mit okoskodik ez mesterséges intelligenciáról? Egy mosógépet sem tud beprogramozni! Hadd kezdjem egy...
Bankmonitor  |  2026. március 14. 08:46
Az MNB értékelése szerint már 18,8 százalékos volt a hazai lakások túlárazottsága, amelyre még ráteh...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 14. 06:00
Március másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?