A háztartások villanyszámlája sokszor magasabb a szükségesnél, pedig néhány egyszerű változtatással jelentős megtakarítás érhető el.
Újabb intézet kényszerül a munkarend változtatására a megemelkedett rezsiköltségek miatt. Ezúttal a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben rendeltek el hibrid munkavégzést a téli hónapokra, ezzel spórolva az épület felfűtésének drasztikussá vált költségein.
Két hónapig be se tehetik a lábukat az ország egyik legrégebbi kutatóintézetébe az ott dolgozó kutatók a VG értesülései szerint. Az ok ezúttal is a megemelkedett rezsiköltségek, a fenntartó Eötvös Loránd Kutatási Hálózat szerint „rendkívüli nyomást helyez” a kutatóhelyek idei és jövő évi költségvetésére az energiaárak gyors növekedése.
A tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben rendeltek el most hibrid munkavégzést, hogy így tudjanak spórolni az épületek felfűtésének drasztikussá vált költségein. Értesüléseik szerint december 19-től február 10-ig sem a kutatók, sem a technikai személyzet nem léphet be az intézet területére, ez legkorábban csak február közepén lehetséges, ám a rendes munkarend várhatóan még márciusig nem áll helyre. Hozzátették, hogy az intézmény vezetése folyamatosan figyelemmel akarja követni, hogyan alakul az épületek energiafogyasztása, ennek függvényében dönthetnek a korábbi munkarend visszaállításáról.
Rendkívüli nyomást helyez a kutatóhelyek idei és jövő évi költségvetésére az energiaárak gyors növekedése
– erősítette meg a VG.hu megkeresésére a fenntartó Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH). Mint írták, a költségek növekedéséről egyelőre nem áll rendelkezésre pontos adat, miután a kutatóhelyek több szolgáltatón keresztül többféle ellátási formában veszik igénybe az energiahordozókat, amelyeknek a jövő évi beszerzése több esetben még folyamatban van.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az már látható, hogy nagyságrendileg több milliárd forintot tesz ki a várható többletköltség. Mindez rendkívüli intézkedéseket, a fejezeti támogatás keretében biztosított költségvetési tételek átgondolását és átcsoportosítását tette szükségessé
– írták, hozzátéve, hogy egyrészt a kutatóhelyek maguk is vállaltak és meghatároztak energiatakarékossági intézkedéseket, de van, ahol alternatív megoldások (pl. napelemek) alkalmazásáról is döntöttek már. Másrészt átcsoportosításokat hajtottak végre, amelyek fedezetet jelenthetnek a megnövekedett költségekre. A kutatóhelyek vezetői ezenfelül saját hatáskörben dönthetnek az energiaköltségek csökkentését célzó intézkedésekről, például részleges otthoni munkavégzés elrendeléséről olyan esetekben, amikor a munkához nem szükséges a kutatóhelyeken rendelkezésre álló infrastruktúra (eszközök, berendezések stb.). Az ELKH-nál hangsúlyozták: továbbra is elsődleges céljuknak és feladatuknak tartják a munkaerő megtartását, a folyamatban lévő kutatások folytatásának és a kutatóhelyek működésének biztosítását.
Ők a háborúk igazi vámszedői: elképesztő pénzeket kaszálnak ezek a cégek, van mit a tejbe aprítaniuk
Az európai védelmi vállalatok rekordméretű rendelésállománnyal és dinamikusan növekvő bevételekkel számolnak a jövőben.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







