Januárban a devizapiacot elsősorban a dollár folyamatos gyengülése alakította: szinte minden fontosabb valuta erősödött az amerikai fizetőeszközzel szemben.
A növekvő infláció és a megemelkedett rezsiárak egyre nagyobb terhet rónak az emberekre, azon belül is kifejezetten a társadalom szegényebb rétegeire. Ezt pedig a segélyszervezetek is egyre jobban megérzik: augusztus közepe óta egyre többen kérnek tőlük anyagi segítséget, vagy állnak sorban étel- és ruhaosztásaikon. Az áremelkedések azonban a segélyszervezeteket is sújtják, miközben fel kell készülniük arra, hogy egyre kevesebben fognak tudni adományozni, miközben az igény pedig nőni fog – számolt be a Telex.
A Heti Betevő Egyesület vasárnaponként délután 1 órától szokott ételosztást tartani a Klauzál téren, amit hétről hétre többen látogatnak meg az utóbbi hónapokban. Néhány héttel ezelőtt ugyanis még csak 220-230 sorszámot osztottak ki a rászorulóknak, de most vasárnapra már 300-at voltak kénytelenek.
Korábban is ennyit főztünk, de akkor hajléktalanszállókra is tudtunk ételt szállítani, ezt most már nem engedhetjük meg magunknak. Egyre többen, egyre éhesebben, egyre rosszabb körülmények közül érkeznek hozzánk. Ha valamikor, hát most szükségünk van rátok, a támogatóinkra – olvasható a Heti Betevő Egyesület Facebook- oldalán.
Az egyesület önkéntes sajtósa, Holczer-Nagy Emese elmondása szerint az egyesület országosan öt helyen rendez hetente ételosztást. Mindenhol helyi éttermek, szállodák főzik meg az ételt, amihez az alapanyagot az egyesület veszi meg. Az emelkedő árak miatt pedig mára egy 300 adagos ételosztás költsége 150 ezer forint, holott nem rég még 80-100 ezer forint volt. Az éves bevételük körülbelül 20 millió forint volt, aminek a nagyrészét adományozóktól kapták, egy kisebb százalékát pedig cégektől, az adó 1 százalékos felajánlásából és pályázati pénzekből gyűjtötték össze.
A Telex cikke szerint a többi szervezet még nem tapasztalta, hogy drasztikusan nőtt volna a kereslet az ételosztásokra, vagy ruhaosztásokra.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







