Több mint 30 bemutatóbarlang működik, a legtöbb a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén.
Egy hónapja lépni kellett volna, de semmi hír az új erőművekről: rengeteg pénztől eshet el Magyarország
Március végéig kellett volna kivezetni a szélerőművek tilalmát, de a kormány egyelőre nem lép.
Az uniós pénzek érkezésére is hatással lehet, ha a kormány nem lép hamarosan a szélerőmávek tilalmának feloldása ügyében - ezt írja a Népszava. A lap megjegyzi: az EU még tavaly év végén azt kérte, hogy március végéig történjen meg a tilalom feloldása, de eddig érdemi lépések nem történtek, pedig ez is egy folyamat szükséges első lépcsője lett volna.
A hazai rendszer, jelen állapotában, legalább 2000-3000 MW-nyi szélerőmű – körülbelül ezer egység - zavartalan befogadására alkalmas állandóan. Ez viszont nem igényli azokat a fejlesztéseket, amelyek hiányára hivatkozva tavaly év végétől további napelemek hálózati csatlakozását megtiltotta a kabinet. Lendvay Péter, a Magyar Szélenergia-ipari Társaság (MSZIT) elnöke a Népszavának azt is mondta: nem lehet madárvonulási útvonalra tenni a szélerőműveket, ők védősávnak fél-egy-kilométert javasolnak lakott területről, mert olyan távolságba már nem hallatszik el a "surrogás".
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







