A magyar cég február 27-ig vár választ, és már az Európai Bizottsághoz fordulást, sőt kártérítési pert is belengetett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 315,49 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 126 768,38 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 26,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta: a Magyar Telekom szerdán közzétett beszámolóját kedvezően fogadták a befektetők, a meredek áremelkedése rendkívül magas forgalommal társult. A részvényesek pozitívan reagáltak a vezetőség bejelentésére, hogy 2025 után idén is a nettó eredmény maximum 90 százalékát visszajuttatják a részvényeseknek, ami meghaladja a korábbi 80 százalék körüli elemzői várakozásokat. Az egy részvényre jutó osztalék idén 154 forint lehet, a tavalyi 100 forint után.
- A Magyar Telekom árfolyama 135 forinttal, 6,55 százalékkal 2195 forintra erősödött, forgalma 5,4 milliárd forint volt.
- A Mol 2 forinttal, 0,06 százalékkal 3520 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 1 százalékkal 39 610 forintra esett, forgalmuk 15,1 milliárd forintot tett ki.
- A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,67 százalékkal 11 830 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 9807,37 ponton zárt csütörtökön, ez 9,88 pontos, 0,1 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







