-1 °C Budapest
Young pharmacist looking for medicines in the drawer

Szárnyal a Richter: váratlanul hatalmas nyereséggel zárták az első negyedévet

2023. május 12. 12:33

A Richter Gedeon Nyrt. idén az első negyedévben 39,03 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 3,0 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél, felülmúlva az elemzői várakozásokat - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

A társaság árbevétele 209,653 milliárd forint volt, 24,8 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint. A Portfolio által készített elemzői konszenzus alapján az elemzők 204,4 milliárd forintos árbevételt és 35,1 milliárd forintos adózott eredményt vártak.

A jelentésben idézik Orbán Gábor vezérigazgatót aki kiemelte: mind a négy üzletág az időarányos célok fölött teljesített, és mind földrajzi, mind termékszinten kiegyensúlyozott növekedést mutatott.

A nőgyógyászati termékek árbevétele nőtt a főbb régiókban, Európában 48,04 milliárd forintra, 43,9 százalékkal. Közép-Európában 16,8 százalékkal 9 milliárd forintra, Kelet-Európában Oroszországgal együtt 111 százalékkal 16,1 milliárd forintra.

A gyógyszergyártás árbevétele is emelkedett: Európában 28,4 százalékkal 113,98 milliárd forintra, Kelet-Európában Oroszországot is beleértve pedig 46,6 százalékkal 43,5 milliárd forintra.

Az orosz-ukrán konfliktusról a jelentésben azt írták, hogy az értékesítési volumenek csökkenését ellensúlyozta a rubelben mért magasabb forgalom, amely elsősorban a 2022 első negyedév végén végrehajtott áremelések eredménye. A Richter továbbra is nyomon követi kitettségét és a fizetési fegyelmet Oroszországban. Helyi leányvállalatuk rubelben mért árbevételének mintegy fele természetes úton fedezi a rubelben felmerült helyi gyártási és marketingköltségeket. Az anyavállalat felé jellemzően amerikai dollárban számolnak el. A kifizetések mind az orosz, mind az ukrán piacról rendben teljesültek a beszámolási időszak során - közölték.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az üzleti tevékenység eredménye 44,4 százalékkal nőtt, 54,131 milliárd forint volt az első három hónapban. Az üzemi eredményhányad 25,8 százalékot tett ki a bázisidőszakban elért 22,3 százalékkal szemben.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9150 forint, a legalacsonyabb 6605 forint volt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 18:10
A tehetség útja címmel közös rádióműsort indított a Nemzeti Tehetség Programot működtető, állami tul...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29