A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1749,22 pontos, 1,45 százalékos emelkedéssel 122 537,07 ponton zárt kedden.
Megvette az újabb akkumulátorgyár kínai beruházója azt a 45 hektáros területet, ahol egy újabb üzem, egészen pontosan a BMW-gyár beszállítója lesz a jövőben. Mindeközben Szijjártó Péter külügyminiszter Pekingben jelentette be, hogy 3 milliárd euró, azaz több mint 1000 milliárd forintértékben jöhetnek újabb autóipari beruházások Magyarországra – számolt be az RTL.
Közeli szomszédságban lesz a debreceni BMW-gyár és annak beszállítója. Bár januárban még cáfolta a város vezetése, hogy a két gyár egymás mellé fog kerülni, azonban a múlthéten bejelentették az újabb akkumulátorgyár érkezését. Ráadásul a hírek szerint a 45 hektáros területet a kínai cég 4,75 milliárd forintért vette meg a beruházó.
Mindeközben tegnap Pekingből jelentkezett be Szijjártó Péter, aki újabb 3 milliárd eurónyi (több mint 1000 milliárd forint), kínai autóipari beruházást jelentett be. Azt még nem lehet tudni, hogy ez pontosan melyik cégeket takarja, és azok hová fognak érkezni. Azonban az akkumulátorgyár építéséről is tárgyalt a külügyminiszter.
A debreceniek éppen ezért egy újabb közmeghallgatást szeretnének, azonban könnyen lehet, hogy ez sose fog bekövetkezni, miután egy áprilisi rendeletmódosítás lehetővé tette, hogy az érintettek személyesen ne legyenek jelen. Elegendő mindent egy honlapon közzé tenniük, így nem kell nyilvános vitára bocsátani az ügyet.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







