Az Európai Unióban és Magyarországon is ismét csökkent a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak aránya.
Kormányhatározat jelent meg a kedd esti Magyar Közlönyben az egyes közútfejlesztési beruházások felülvizsgálatáról. Az építési és közlekedési miniszter azonnali határidővel közbeszerzéseket írhat ki három olyan állami nagyberuházásra, amelynek elindítását eddig zárolta a kormány.
A kormány a zárolás feloldásában érintett beruházások elindítását eredetileg az Ukrajnában zajló háború következményeire tekintettel, illetve a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében függesztette fel. A Világgazdaság szerint azonban a kormányzat elvégezte a közútfejlesztési beruházások felülvizsgálatát, és egyetért azzal, hogy
- az M49 gyorsforgalmi út Ököritófülpös–Csenger közötti szakaszának megvalósítása,
- a Mohácsi Duna-híd megvalósítása a hozzá kapcsolódó úthálózat-fejlesztéssel együtt,
- a Hercegszántó–Backi Breg (Béreg) közúti határátkelő fejlesztése
kiemelt társadalmi, politikai és gazdaságfejlesztési jelentőségű. Éppen ezért egyetért az ezekre a beruházásokra vonatkozó felfüggesztése feloldásával. Az építési és közlekedési miniszter azt is feladatául kapta, hogy a beérkező ajánlati árak ismeretében készítsen előterjesztést a kormány részére a beruházások folytatásához szükséges kötelezettségvállalás mértékéről, valamint a kötelezettségvállaláshoz szükséges forrás ütemezett biztosításáról. Ennek határideje azonnali.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







