Döbbenetes látlelet készült a hazai erdőkről! Tájegységnyi szinten szűnnek meg a természetes élőhelyek: a védett erdők fái az erőművekbe kerülnek.
A webshopok mára a gazdaságban és az emberek hétköznapi életében is fontos szereplőkké váltak. A HelloVidék most három, a webshopok világát jól ismerő szakembert kérdezett meg arról, eddig hogyan alakult 2023, mik voltak az idei év legfontosabb kihívásai és lehetőségei?
A HelloVidék által megszólaltatott szakemberek többek között elárulták, hogy a kiugróan magas infláció miatt a webshopok is érzik a hazai fogyasztás visszaesésének hatásait. Grúz András, a Hypin Ügynökség sales managere elárulta, hogy a kosárértékek csökkentek, miközben a rendelések száma növekedett. A szakember szerint mindebből arra lehet következtetni, hogy az emberek egyre bátrabban vásárolnak online, jóllehet azt jobban meggondolják, hogy mire és mennyit költenek.
Grúz elmondása szerint a gazdasági helyzet miatt nem is vártak rekord forgalmat 2023-ra, ennek ellenére a bevételek tekintetében folyamatosan javuló tendenciáról számolnak be a partnerek. Kiemelte a marketing szerepének fontosságát: a szakember szerint a nehezebb időszakokat – mint amilyen a nyár is volt – akciókkal, mennyiségi kedvezményekkel, keresztértékesítéssel és nyereményjátékokkal próbálták meg kezelni. A szakember külön kiemelte a TikTok és az e-mail marketing szerepét.
Nagy Gábor, a PNGN Kft. ügyvezető-tulajdonosa a növekvő versenyt, az adatbiztonsággal, GDPR-ral kapcsolatos kérdéseket és az emelkedő ügyfélszolgálati elvárásokat nevezte meg fő kihívásokként. Ezek közül külön kiemelte a versenyképesség fenntartását, mint az egyik legnagyobb nehézséget. Nagy Gábor is említette a gazdasági helyzet okozta kihívásokat, szerinte inkább azok a termékek lendültek fel, melyek a mindennapok elengedhetetlen kiegészítőinek számítanak, míg más termékek iránt érezhetően csökkent a kereslet.
Baranyai Zoltán, a Warnex-Global Magyarország Zrt. marketing managere elárulta, hogy a 2022-es évük kiemelkedően erős volt a kormányzati intézkedések hatására, akkor ugyanis a webshopjuk bevétele meghaladta az 1 milliárd forintot. Az idei év viszont biztos, hogy elmarad a tavalyitól, bár jelenleg úgy látják, hogy az online értékesítésben maximum 20 százalékos lesz a visszaesés mértéke. Ugyanakkor még nem adták fel a reményt, hogy az őszi-téli hónapokban megnő annyira a forgalmuk, hogy végül csak stagnálásról kell majd beszélniük.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







