Idén először a bankoknak kötelezően értesíteniük kell ügyfeleiket, ha a korábbi fizetési szokásaik alapján olcsóbb számlacsomagot tudnak kínálni számukra.
Az első félévben 999,3 milliárd forintos vesztesége volt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), amivel a saját tőkéje mínusz 1500 milliárd forint volt június végén – derül ki a jegybank honlapján megjelent féléves jelentésből. A számokat látva nem meglepő, hogy a kormány ismét a jegybanktörvény módosítására készül, hiszen ellenkező esetben a 2024-es költségvetésre hatalmas teher hárulna.
Korábban sosem látott veszteséget termelt az idei első félévben az MNB, a jegybank féléves jelentése szerint mínusz 999,3 milliárd forint volt hat hónap alatt az eredmény - írja a Portfolio. Egy évvel korábban még nagyjából 200 milliárd forintos profitot értek el, majd a jelentősen megemelkedett kamatok miatt a tavalyi második félév már veszteséges volt, de messze nem ennyire.
A jegybanki kamateredmény 1072,6 milliárd forintos veszteséget mutatott fél év alatt, de a devizaváltáson is csak 52,9 milliárdos profit volt, ami jelentősen elmaradt a korábbi évektől. A mostani jelentős veszteséggel mínusz 1511,8 milliárd forint volt az MNB saját tőkéje június végén.
Vagyis abszolút indokolt a jegybanktörvény tervezett módosítása, ellenkező esetben ugyanis a 2024-es költségvetésre jelentős, több százmilliárdos teher hárulna, hiszen öt év alatt kellene pótolni a tőkét. Ez pedig már a mostani állás szerint 300 milliárdos éves kiadást jelentene, és az év végéig várhatóan még tovább csökken majd a saját tőke. Vagyis valóban mentőövet jelent majd a jegybanktörvény módosítása, mely alapján „átmenetileg” lehet negatív a jegybank saját tőkéje, majd a későbbi évek nyereségéből ráérnek azt visszapótolni.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







