11 °C Budapest
Elhagyatott, elavult, időjárásfüggő, romlott kis falusi kocsma

Katasztrófát okozhat az új kocsmaprogram: erről kevesen mernek őszintén beszélni

2025. március 25. 13:06

A kormány döntése szerint több millió forintos támogatásban részesülnek a vidéki kiskocsmák, amelynek célja a falusi vendéglátóhelyek fennmaradásának segítése. Az intézkedés azonban komoly tiltakozást váltott ki, nőjogi egyesületek részéről, akik szerint a program a társadalmi és a nemi egyenlőtlenségeket erősítheti.  Álláspontjuk szerint a forrásokat inkább prevencióra, gyermek- és nővédelemre kellene fordítani. A közösségi médiában #NEMakocsmaprogramra néven terjedő tiltakozás már több ezer támogatót szerzett.

Ahogy arról a Pénzcentum is beszámolt, a kormány döntése szerint sokmilliós támogatást kapnak a vidéki kiskocsmák. A kezdeményezés célja, hogy hozzájáruljon a kisebb településeken található vendéglátóhelyek fennmaradásához, hiszen ezek sok esetben közösségi találkozóhelyekként is szolgálnak. 

Aó döntés azonban komoly ellenállásba ütközött, a hír sokakat sokkolt, és tiltakozó kezdeményezés is indult,  #NEMakocsmaprogramra címmel, amit sok ezren osztottak már meg a közösségi médiában. Emögött a Magyar Európai Nők - MENŐK Egyesület áll, amelyneka kommunikációs vezetője nyilatkozott nekünk részletesen a tiltakozás hátteréről.

A kocsmaprogram egy 13 milliárdos turisztikai programnak egy szelete, nagyjából egymilliárd forint szétosztásáról van szó. Tulajdonképpen mondhatjuk azt, hogy 3 millió forintnyi ingyenpénzt kapnak az ezer fő alatti települések kocsmái. Ezt a pénzt bármire fel lehet használni, nincs megkötve.

Meglátásunk szerint a meghirdetett program egyik célja, hogy szavazatokat hozzon a regnáló hatalomnak. Azt gondoljuk, hogy az ilyen és ehhez hasonló intézkedésekkel bebetonoznak olyan társadalmi állapotokat, ami nem a nők és a gyerekek érdekeit szolgálja. A gyerekes anyák adómentessége, a babaváró hitelek, a csok mind afelé irányítják, kvázi kényszerítik a nőket, hogy minél fiatalabban minél több gyereket vállaljanak, ezáltal gazdaságilag függőségbe kerüljenek a férjüktől, az államtól. Az a nő, akitől elveszik a saját teste feletti döntés jogát, akinek beleszólnak a reprodukciós jogaiba, az nem fog érdekképviselni, az a nő tenni fogja a dolgát, amibe a rendszer belekényszerítette

 - nyiltkozta a Pénzcentrumnak Hajnal Edina, az Egyekület kommunkációs vezetője. 

Az Egyesület szerint nők helyzet a kocsmaprogrammal sem fog javulni. Már jelenleg is óriási méreteket ölt a családon belüli erőszakos esetek száma, egy ilyen intézkedés még ronthat is a helyzeten.

Arra a kérdésre, hogy meglátásuk szerint a kocsmabezárások megoldanák-e az alkoholizmus problémáját Magyarországon, Hajnal Edina azt válaszolta, nyilván nem, ugyanakkor a kocsmák támogatásának véleményük szerint üzenetértéke van: mit üzen ezzel a kormány? Mi az, amit megenged? Mi az, amire bátorít?

Én nem tudom, hogy a kormány szerint milyen az a közösség, aminek a lelke a kocsmapultot támasztja, de l a kocsmaprogramnál ezerszer jobb közösségépítő programok is létezhetnének, amik nem leépítik az embert mentálisan és fizikálisan, hanem felemelik

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 - véli a szakember.

Kilátástalanság a négyzeten

​Az Egyesület szerint a kistelepüléseken élők gyakran teljes kilátástalanságban élnek és jövőkép hiányával küzdenek, ami hozzájárulhat az addikciók, például az alkoholfogyasztás kialakulásához. A gyermekkori traumák és a nehéz gazdasági helyzet tovább súlyosbíthatják ezt a problémát. A kormányzat azon döntése, hogy támogatást nyújt a falusi kocsmáknak, legitimizálhatja az alkoholfogyasztást, és megnehezítheti a családon belüli problémák kezelését, mivel az intézkedés normalizálhatja a kocsmába járást.​

A 13 milliárd forintos turisztikai támogatást inkább prevencióra és edukációra kellene fordítani, különös tekintettel a gyermekvédelemre, nővédelemre és családvédelemre. Sok család diszfunkcionális, a gyerekek és nők magukra vannak hagyva, és hiányzik a megfelelő szociális háló. A forrásokat olyan intézkedésekre kellene irányítani, amelyek valódi segítséget nyújtanak ezeknek a csoportoknak, és nem súlyosbítják tovább a meglévő problémákat.​

 - nyilatkozta a szakértő.

A tiltakozás célja elsősorban a figyelemfelhívás és az emberek szemléletének formálása. Bár egyetlen civil szervezet erőfeszítései valószínűleg nem elegendőek a kormány döntésének megváltoztatásához, az összefogás és a közös fellépés révén lehetséges nyomást gyakorolni. Fontos, hogy a társadalom felismerje az ilyen intézkedések káros hatásait, és közösen lépjen fel azok ellen.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Bankmonitor  |  2026. március 19. 13:20
Életünk első lakását megvenni hatalmas mérföldkő - mégis, a boldog tervezgetés helyett sokszor a szo...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 19. 14:34