Az elszabaduló árak miatt Magyarország mellett számos más európai állam is rendkívüli beavatkozásra kényszerült a fogyasztók védelmében.
Napirenden kívül foglalkozott a kormány a banki csalásokkal, miután az utóbbi napokban súlyos kár érte a lakosságot – hangzott el a Kormányinfón. A kiberbűnözés visszaszorítására munkacsoport alakul. Meghosszabbítják az élelmiszerekre vonatkozó árrésstopot augusztus végéig, és 4,7 milliárdot fordítanak a víztározók feltöltésére a nyári aszályhelyzet kezelése érdekében. Emellett bankautomatát kapnak az ezer fő feletti települések év végéig.
Napirenden kívül foglalkozott a kormány a kormányülésen a banki csalásokkal, hiszen a napokban elharapóztak ezek az esetek Magyarországon. A közelmúltban 8 milliárd forint kárt okoztak a lakosságnak, ám a rendőrség segítségével 1,5 milliárd forintot sikerült visszaszerezni - közölte a miniszter a sajtótájékoztatón. A csalások mögött ukrán bűnözői szervezetek állnak 80 százalékban Gulyás szerint. Munkacsoport alakul, melynek célja a kibertámadások visszaszorítása.
Az áremelések is szóba kerültek, az árrésstop a kormány szerint jó eszköz az infláció megfékezésére. Az élelmiszerek esetében meghosszabbításról döntöttek: augusztus 31-ig érvényben marad az árrésstop.
Az aszályhelyzetről is volt szó a Kormányinfón, hiszen ahogy érkezik a nyár, ez egyre aktuálisabb probléma, 4,7 milliárd forintot különítenek el a víztározók feltöltésére.
Megerősítette a miniszter azt a korábbi értesülést, miszerint az ezer fő feletti településeken lesz bankautomata az év végéig, jövő év végéig pedig az 500 fő feletti településeken is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nyugdíjasutalványokkal kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, azért választották ezt a formát a korábbi tervek helyett, mert nyugdíjasszervezetektől azt a visszajelzést kapták, hogy a lehető legegyszerűbb megoldás lenne a leghatékonyabb. Hogy pontosan mire lehet ezt majd felhasználni, azt pár napon belül egy kormányrendelet tisztázza majd.
Címlapkép: Máthé Zoltán/MTI Fotószerkesztőség
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







