-2 °C Budapest
Közelkép a tőzsdei kereskedési monitorról sötét háttér előtt.

Borús napot zártak a magyar tőzsdén is: szívhatják a fogukat a magyar befektetők

2025. június 3. 20:20

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 230,37 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel 95 951,81 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 17,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint hangulati kereskedés uralta a BÉT-et kedden, legalábbis az OTP gyengülése ezzel magyarázható.

Bár az európai tőzsdék enyhe emelkedéssel zártak, az alindexek közül a pénzügy általában csökkent, ennek a hatása érvényesülhetett a BÉT-en is – mondta Czibere Ákos, aki szerint a többi vezető részvény árfolyamát az is befolyásolta, hogy jár-e utánuk az idei osztalékfizetésből, vagy már osztalékszelvény nélkül forognak. A Magyar Telekomnak az sem tett jót, hogy egy lengyel brókerház vételre ajánlás helyett csak tartásra javasolta a célár csökkentése mellett – tette hozzá.

A Mol 8 forinttal, 0,26 százalékkal 3108 forintra erősödött 5,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 0,78 százalékkal 26 880 forintra csökkent, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1756 forint maradt, forgalma 1,3 milliárd forint volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Richter-papírok árfolyama 450 forinttal, 4,29 százalékkal 10 050 forintra esett, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8662,67 ponton zárt kedden, ez 11,64 pontos, 0,13 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 18:10
A tehetség útja címmel közös rádióműsort indított a Nemzeti Tehetség Programot működtető, állami tul...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?