2 °C Budapest
Budapest, 2025. április 10.Gyárfás Tamás hallgatja az ítéletet az ellene és társa ellen bûnsegédként, illetve felbujtóként elkövetett emberölés bûntette miatt indult per ítélethirdetésén a Fõvárosi Ítélõtábla tárgyalótermében 2025. á

Heteken belül kiengedhetik a börtönből Gyárfás Tamást: ezt találta ki ügyvédjével a volt médiamogul

2025. június 16. 09:32

Gyárfás Tamás és ügyvédje nem törődnek bele a jogerős ítéletbe: perújítást kezdeményeznek, és kérik a büntetés-végrehajtás felfüggesztését is. A jogász szerint még a nyári ítélkezési szünet előtt megteszik a szükséges lépéseket.

Gyárfás Tamás és védője nem fogadja el, hogy az üzletembernek börtönben kell töltenie a következő éveket – írja a Bors. Perújítást kezdeményeznek, és kérik a büntetés-végrehajtás felfüggesztését is. Gyárfás ügyvédje, Zamecsnik Péter a lapnak elmondta: továbbra sem értenek egyet az ítélettel, ezért jelenleg is azon dolgozik, hogy előkészítse a perújítási kérelemhez szükséges iratokat.

A kérelem benyújtásával egyidejűleg lehetőség nyílik a szabadságvesztés végrehajtásának félbeszakítását is kérni – közölte az ügyvéd, hozzátéve, hogy élni fognak ezzel a jogi lehetőséggel. Tervei szerint még a nyári ítélkezési szünet előtt lépéseket tesznek az ügyben.

A Fővárosi Ítélőtábla április 10-én jogerősen hét év börtönbüntetésre ítélte Gyárfást felbujtóként elkövetett emberölés miatt. A bíróság szerint Gyárfás kérésére Portik Tamás bízta meg a szlovák Jozef Rohácot Fenyő János, a VICO-csoport vezetőjének 1998-as meggyilkolásával. A bíróság mindkettőjüket felbujtónak minősítette, Portik másodfokon életfogytiglani fegyházbüntetést kapott. A hatályos jogszabályok szerint Gyárfás jó magaviselet esetén büntetése háromnegyedének letöltése után feltételesen szabadlábra helyezhető, így legkorábban öt év és három hónap múlva, 81 évesen szabadulhat.

Címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 11:12
Február közepén új évaddal tér vissza a TV2 gasztrorealityje, a Séfek Séfe. A hetedik széria egyik ú...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Bankmonitor  |  2026. január 31. 09:06
A Raiffeisen Bankot követően újabb három pénzintézet jelentette be, hogy április elsejétől megemeli...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?