Visszavonul L. Ritók Nóra: "Nem tudjuk alátámasztani a kormányzati sikerkommunikációt"

Pénzcentrum: „25 éve a gyermekszegénység ellen” – hirdeti az Igazgyöngy Alapítvány holnapja. Meséljen a kezdetekről!

L. Ritók Nóra: Az Alapítvány egy alapfokú művészeti iskola létrehozásával indult, amely hat, Berettyóújfalu környéki településen 600 tanulóval működik, de már rég túlmutat az oktatáson. Ma már inkább a gyermekszegénység elleni küzdelem a vezérfonal az alapítvány munkájában, de ezt támogatja a művészettel nevelés is, ami azonban nemcsak a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésében sikeres.  Az ország egyik legszegényebb térségében dolgozunk, ahol – az említett – 600 gyermek 70%-a hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetben éli a mindennapjait.  

Pénzcentrum: Mi a módszertana az iskolának?

Hármas fókuszú, az egész személyiségre ható fejlesztés. Első a vizuális kommunikáció fejlesztése. Ezt holisztikus szemlélettel, más tantárgyakhoz kapcsolódva, a mai vizuális világ kihívásaira választ adó módszerrel közvetítjük a gyerekek felé.  Fontos elem az egyénre szabott hátránykompenzálás, legyen az a finommotorika, a vizuális memória, megfigyelési képesség, figyelemkoncentráció, a logikai gondolkodás fejlesztése, vagy az információgyűjtés és felhasználás megtanítása. Ezeken túlmutat a szociális kompetenciák erősítése, a személyes és társas képességek fejlesztésének folyamatos fókuszban tartása. Mindez az alkotási folyamatba ágyazva remekül fejleszthető. A módszer folyamatosan fejlődik, és terjed. Használják a határon túli magyar iskolákban, és 10 éve a helyi tankerület három járásában, 43 iskolában sikerrel építjük be. Online tanfolyamuk, kiadványaink iránt is folyamatos az érdeklődés. Sajnos nem teljesült az a vágyunk, hogy része legyen a központi módszertannak. Ma is „pilot” programként működik, annak ellenére, hogy egyértelműen pozitív hozadékai vannak a fenti célok tekintetében.

Pénzcentrum: Milyen lépések révén terebélyesedett a kezdeti alapítványi munka azzá a nagyívű programmá, amit ma látunk?

Az iskola indulása utáni tizedik évben léptünk tovább. A tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy a programba bevont halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek élethelyzetében nem történt változás. Egyértelművé vált számunkra, hogy az oktatás szükséges, de nem elégséges a változásokhoz. Először szociális munkát társítottunk az oktatás mellé, majd tovább bővítettük a beavatkozási pontok rendszerét. Ekkor indult – egy Told nevű, román határ melletti zsákfaluban – az a komplex esélyteremtő program, melynek elemeivel ma már 17 faluban segítjük a legnehezebb helyzetben élőket. Ennek számos eleme van, pl. 15 településen 90 gyermek részesül „atipikus” ösztöndíjban. Ez céges és magánadományokból működik, havi, az egész családra kiterjedő mentorálással. Fontos, hogy a pénzt a család a hónap utolsó hetében kapja kézhez, amikor már sokszor napi kenyérgondok nyomasztják őket. Az adományozók két havonta jelentést kapnak a gyerekekről. A program eredménye látványos: vannak érettségizett, sőt egyetemista mentoráltjaink is.

A kríziskezelés során ismertük fel, hogy az egyéni támogatások könnyen kontraproduktívvá válnak, nem ösztönzők, sokkal inkább a tanult tehetetlenséget erősítik, konfliktusokat szíthatnak a családok között.

Ezért – szintén Toldon – közösségfejlesztésbe fogtunk. Az egyéni életstratégiaváltást közösségi támogatással erősítjük. Ehhez kellenek olyan közösen meghatározott elvek, melyekkel mindenki egyetért, és be is tart. A közösség erőforrásaira épülő munkában lassan, de biztosan képessé válnak önmaguk megszervezésére. A 30-35 fős, főként családanyákból álló kemény mag bárki számára nyitott közösségi foglalkozásokon találkozik hetente. Itt fontos, az életüket érintő témákról esik szó, tudást és képességfejlesztést kapnak. Ennek keretében sokszor vendégelőadók (rendőr, pedagógus, családsegítő, védőnő) beszélnek praktikus dolgokról az egészségügytől, a térségi intézmények működéséig, az eladósodástól az alap jogi tudnivalókig. A program célja a képessé tevés, hogy a helyiek állampolgárként, önállóan tudjanak fellépni mindennapi ügyeikben. Számos eseményben már kezdeményezők, vagy szervezők, mint a szemétszedés, karácsonyi műsor, anyák napja, falunap. A közös élmények összehozzák az embereket. Közös döntéseket hozni a szegénységben nem egyszerű, de a kiszámítható, átlátható működésben kialakítható. Egyes csoportok külön figyelmet is kapnak. A mikroközösségekben a fiatal anyák a meghatározók. Velük hetente külön is foglalkozunk, főző- és kézimunka műhelyt szervezünk számukra. Ez utóbbi termékeit árusítjuk is a webshopon. A baba- mama klubban 3 év alatti gyermekeikkel kapnak praktikus tanácsokat, fejlesztést az anyukák.

Pénzcentrum: Hol van ebben a struktúrában a gyerekek helye?

Az esélyteremtő munkában a gyerekek is kiemelt helyett foglalnak el. A toldi tanoda szinté atipikus: 0-20 éves korig járnak ide a gyerekek. Nyáron a 16 évet betöltöttek diákmunkával kapcsolódnak az Alapítvány társadalmi vállalkozásához. Így a falubeli foglalkoztatottak mellett szereznek munkatapasztalatot a legális munkavállalásról. A társadalmi vállalkozásban három területen foglalkoztatjuk a gyerekek szüleit, rokonait. A SZUNO nevet viselő kézműves csoportban textil és fatermékek készülnek, vagy a Decathlonnal együttműködésben – tornazsákok. Mezőgazdasági programunk részeként lekvárfőző-üzemünk van, de zöldségeket és levendulát is termelünk. Télen pedig szalmabrikettkészítés folyik a helyi szükségletek kielégítésére.

Pénzcentrum: Mit tart a legnagyobb szakmai sikerének? Mire büszke?

Nem igazán tudom átélni az érzést, a napi szintű problémák, feladatok miatt ebben a munkában nem lehet elégedettnek lenni. A hazai gyerekvédelem romokban hever, nyomasztó megtapasztalások érik az ezzel foglalkozókat nap, mint nap. Persze jó ránézni arra, hogy az elmúlt évtizedeben az hány gyereket mozdítottunk ki, vagy mentettünk meg attól, hogy rosszabb sorsa legyen, de közben érzem, hogy ez kevés. Az Igazgyöngy és a hozzá hasonló szervezetek csak lokálisan képesek hatni. Az igazi változáshoz rendszerszintű beavatkozás, ehhez pedig politikai szándék kellene. Fontos persze, hogy létrehoztunk egy modellértékű programot, amelynek segítségével megérthető és elmozdítható a mélypontról a magyar társadalom egyik legnagyobb problémája, a generációs szegénység, a leszakadás. A 25 év tapasztalatai alapján képesek vagyunk értelmezni a problémát a gyerek, a család, a közösség és az intézményrendszer szintjén is.

Megerősítő az is, hogy számos szakmai kapcsolatot építettünk ki hazai egyetemekkel, sőt külföldről is egyre több megkeresést kapunk. Oktatási képzéseinket Szlovákiában és Szerbiában is akkreditálták már, és nő az érdeklődés a foglalkoztatási programelemünk és a közösségfejlesztési alapú szociális munkánk iránt is. Fontos számomra a csapat mentális egészsége is, ez egy nagy kiégésfaktorú munka.  Mivel sok és sokféle programunk van, mindig van olyan terület, ahol jó dolgok történnek, ami túllendít a gyakori mélypontokon, amibe bele lehet kapaszkodni. Nálunk az alapállás, hogy ha nem sikerül valami, akkor nem a hibáztatás útján lépünk tovább, hanem levonjuk a következtetéseket, és más módon próbálkozunk. Folyamatosan tanulunk, fejlődünk, és jó érzés, hogy a 25 év alatt rengeteg segítőnk, támogatónk lett. A pénzbeli adományok mellett sok-sok „jó ember”, coach-ok, ügyvédek, művészek, tanárok, kommunikációs szakemberek, üzletemberek álltak mellénk, segítik a napi munkánkat, pro bono alapon. Tőlük (is) rengeteget tanulunk jogi, pénzügyi, marketing, üzleti, kommunikációs téren.

Pénzcentrum: Egy ilyen munkában nyilván sok kudarc is érheti az embert.

Kudarcnak élem meg, hogy nem sikerült rendszerszinten változást elérnünk, megszereznünk az ehhez szükséges politikai akaratot. Hiába a mérésekkel igazolt pozitív hatás, mivel mi napi szinten mutatunk rá a rendszer hiányosságaira és ezt ki is hangosítjuk, körülöttünk is ellenségkép épül. Mi ugyanis nem tudjuk alátámasztani a kormányzati sikerkommunikációt, ha a napi tapasztalatunk ennek ellentmond. Látjuk és jelezzük az oktatás esélykiegyenlítő funkciójának elvesztését, a gyermekvédelem problémáit, az átképző tanfolyamokban eltűnő pénzeket, az intézkedések rossz fókuszait, vagy, hogy akikkel foglalkozunk, ők nem érik el a családtámogatásokat.   

Pénzcentrum: Hogy látja a hazai állapotokat ezen a téren?

Erről nagyon nehezen tudnék pozitív dolgokat mondani. Az oktatási szegregáció bővült az elmúlt 15 évben, amely nagyrészt az egyházi iskolák térhódítása miatt alakult így. Ez kirekesztette a hátrányos helyzetű gyerekeket, és ezzel szinte teljesen elveszett az esélykiegyenlítés. Egy 2013- as kormányrendelet módosította a „hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet” definíciót. Miközben sok család vesztette el a kedvezményekre jogosultságot, mi nem tapasztaltuk, hogy az élethelyzetekben változás következett volna be. Aztán kiderült az ok. Ezt a társadalmi csoportot erősen sújtják a behajtócégek felé fennáló tartozások. Ha valaki legálisan dolgozik, egy tartozás esetén a jövedelme 33%-át, kettő esetén, már az 50%-át kell, hogy átutalja a munkáltató a behajtónak. Ezt azonban sehol sem veszik figyelembe, pedig a valóságban a jövedelmük feléből kell megélniük.

Másik hatása ennek, hogy ez embereket a fekete munka irányába tolja. A közmunkaprogram zsákutcának bizonyult.

Sok településen nincsenek olyan terek, épületek sem, ahol egész évben érdemi munkát lehetne végezni, értékesíthető termékeket létrehozni. Gyakorlatilag meghosszabbított szociális segélyként működik, ami helyhez köt, és amelyből nem tudnak továbblépni a közmunkások. A leszakadó térségekben a szürke és feketezóna erősödött, a szolgáltatáshiányos falvak már nem élhetők e nélkül. A rendőrség elnézi ezt, nincs kapacitása arra, hogy idejekorán fellépjenek,  például az illegális kereskedelem ellen. Csak akkor mozdulnak, amikor a kriminalizáció szintje már magas, tettlegességbe torkoll. Miközben a folyamatok előre megjósolják, mi fog történni. Ezeket az Alapítványnál látjuk, de a prevencióban folyamatosan egyedül maradunk. A „Felzárkózó települések” programban az Igazgyöngy Alapítvány Tolddal szakmai megvalósítóként vesz részt. Ez a Belügyminisztériumhoz tartozó, a Máltai Szeretetszolgálat által koordinált program hatodik éve működik, zömében egyházi szervezetek bevonásával.

Az országosan a 300 legszegényebb települést felölelő program céljával nincs gond, de aggályosnak tartom, hogy nem változtat a rendszer működésén. Felépítettek mellé egy alternatív szolgáltatási rendszert, ami nem képes minden területre hatni, és nem fonódik össze a meglévő intézményrendszerrel. Szerencsére az Igazgyöngy tudja vinni a saját modelljét a programban, hiszen a céljaink ugyanazok.

Pénzcentrum: Miért lép hátra a napi munkától?

Az életkorom miatt hoztam meg azt a döntés. Más szerepben folytatom. Szeretném megélni, hogy nélkülem is működőképes az alapítvány, hiszen a probléma, amiben dolgozunk, generációk alatt alakult ki, a megoldás is generációs léptékű, nem elégséges rá egy ember munkában töltött élete. Az operatív feladatokat átadom, de a stratégiaalkotásban, a kommunikációban, az ügyképviseletben, forrásteremtésben továbbra is benne maradok. Hiszen az Alapítvány az én „gyermekem”. A „nyomor széle” blog mellett újabb könyvekben is szeretném összegezni 25 év tapasztalatát a közösségfókuszú szociális munkáról, a civil létről. 

Sokszor elmentem a falig (ezt a fajta munkát nem nagyon lehet máshogy csinálni, mint napi küzdelemben), de az utóbbi években visszavettem a harciasságomból. Az a politikai klíma, ami kialakult, könnyen ellehetetleníthet minket is, és a családok, a gyerekek iránt érzett felelősség felülírja bennem az értelmetlen konfliktusokba való beleállást. Ragaszkodom azonban a szakpolitikai kritikákhoz, ezeket mindig a jobbítás szándéka vezeti bennem. Azért azt jó megélni, hogy szerintem az Igazgyöngy 25 év alatt egy nagy közösség lett, ami lehet egy jobb, élhetőbb világ záloga.

Fotó: Rédei Ferenc; Prima Primissima Alapitvany