A Szallas.hu előfoglalási adatai szerint 2026 tavaszán Budapest, Hajdúszoboszló és Eger lehetnek a legnépszerűbb belföldi úti célok.
Súlyos bírságot kapott rengeteg magyar kereskedő: ez volt a bűnük, minden vásárlónak tudnia kell róla
Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.
A Balatonnál és a Velencei-tónál a revizorok több mint kétezer-ötszáz alkalommal végeztek ellenőrzést idén július 10-e és augusztus 31-e között. Az esetek 20 százalékában tapasztaltak jogsértést. Az ellenőrzések során feltárt mulasztásokkal összefüggésben eddig több mint 80 millió forint mulasztási bírságot szabott ki az adóhivatal.
A súlyosan mulasztók - a bírság megfizetésén túl - utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak. A NAV többek között azt vizsgálta, hogy a kereskedők, szolgáltatók bevételeikről adtak-e számlát vagy nyugtát, a vállalkozások bejelentették-e alkalmazottaikat, betartották-e a jövedéki termékek árusítására vonatkozó szabályokat.
Az ellenőrök a legtöbb visszaélést a nyugtaadás, illetve a foglalkoztatás szabályszerűségének vizsgálata közben tárták fel. Annak ellenére még mindig sokan kockáztatnak, hogy tavaly augusztus óta duplájára nőtt a mulasztási bírság összeghatára. A NAV azóta kétmillió forint megfizetésére is kötelezheti azt, aki elmulasztotta a nyugtaadást vagy az alkalmazotti bejelentést.
A NAV ellenőrzéseinek fő célja, a költségvetési bevételek védelme mellett, az adótudatosság fejlesztése és a jogkövetők támogatása, ezért is jelentette be a nyár elején a kiemelt balatoni ellenőrzést, és teszi közzé rendszeresen az adótraffipaxban, hogy melyik vármegyében hol számíthatnak nagyobb valószínűséggel a vállalkozások a revizorok felbukkanására.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






