A Mol jelentős előrehaladást ért el a százhalombattai Dunai Finomító tűzkárt szenvedett AV3 üzemének helyreállításában.
Orbán–Putyin találkozó: váratlan mondatok hangzottak el Moszkvában, érkeznek a bejelentések
Véget ért Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozója, ahol a felek többek között a kétoldalú kapcsolatok, az energetika és a béketeremtési próbálkozások helyzetét értékelték. Nyilvános sajtótájékoztató nem lesz, később derülhet ki, született-e konkrét megállapodás, írja a Portfolio.
Véget ért a Kremlben tartott megbeszélés Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök között. A két vezető rövid nyilatkozatokat tett az orosz állami médiának, ám sajtótájékoztatót nem terveznek.
A TASZSZ beszámolója szerint Putyin azt mondta, hogy Magyarország és Oroszország kapcsolatai a „jelenlegi nehézségek” ellenére is folyamatosan fejlődnek, Orbán hozzáállását pedig „pragmatikusnak” nevezte. Kiemelte: a két ország közötti kereskedelem még a szankciós környezetben is enyhe növekedést mutatott, az elmúlt évben 7 százalékos bővülést mértek.
Az energetikai együttműködésről szólva az elnök úgy fogalmazott, hogy az „kiterjedt és szoros”, ugyanakkor akadnak problémák, amelyek rendezésére szükség van. Putyin Orbán Ukrajnához való hozzáállását „kiegyensúlyozottnak” minősítette, és megköszönte, hogy Magyarország kész helyszínt biztosítani egy esetleges békecsúcs számára Budapesten. Hozzátette: a magyar fővárost Donald Trump ajánlotta helyszínként.
A RIA Novosztyi tudósítása szerint Orbán Viktor az orosz–magyar kapcsolatok fejlesztéséről és a béke megteremtésének lehetőségéről beszélt.
„Reméljük, hogy a közelmúltban bejelentett békekezdeményezések végül valódi békéhez vezetnek” – fogalmazott a miniszterelnök.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Orbán azt is kiemelte, hogy ez már a 14. találkozója Putyinnal: „Úgy gondolom, hogy a jelenlegi történelmi pillanatban sokat tettünk az együttműködés fejlesztéséért népeink között. Őszintén remélem, hogy ennél is többet tehetünk.”
A megbeszélést követően nem tartanak sajtótájékoztatót, így később derülhet ki, született-e bármilyen konkrét megállapodás Budapest és Moszkva között – ha egyáltalán volt ilyen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







