A HelloVidék most szakember segítségével összegyűjtötte, mit érdemes még mindenképp elvégezni a kiskertben, mielőtt megérkeznek a tartós mínuszok.
2019-ben az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND) nyolcadszor rendezte meg, a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola és a Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakmai partnerségével az OKÉS Országos Közétkeztetési Szakácsversenyt, melyre az ország minden tájáról, így a teljesség igénye nélkül Keszthelytől-Kurityánig, Vattától-Csurgóig érkeztek nevezések. A május 25-ei döntőben az első fordulóból továbbjutott 12 csapat mérte össze tudását.
A verseny fővédnökei Dr. Nagy István, agrárminiszter és Dr. Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese voltak. A verseny kiemelt célja az ételek modernizálása mellett az ellátási lánc rövidítése, a fenntartható gasztronómia társadalmi jelentőségének fókuszba állítása volt. Az idei év mottója is erre a tematikára épül: „Táplálékérzékenység a közétkeztetésben”.
A döntőben a csapatok feladata a magyarországi realitásoknak megfelelő, nagy adagszámban elkészíthető, étvágygerjesztő, kiváló ízharmóniájú három fogásos menük lefőzése volt. A menüket egy reálisan alacsony nyersanyagnormából (nettó 350 Ft/fő) kellett elkészíteni.
A döntőben kiválóan megmutatkozott a hazai szakemberek kreativitása, amit befolyásolt a verseny során készülő ételek kötelezően felhasználandó alapanyaga a közétkeztetésbe csak akadozva kerülő vadhús és a Naszálytej Zrt. Magic Milk Laktózmentes BIO tej 1,5%.
A verseny tisztaságát mutatja, hogy a zsűri nem ismerhette meg a versenyzőket, „vakon”, csak az ételeket bírálták. A szervezők így érték el, hogy az értékelésénél kizárólag az étel számítson és a zsűrit semmi ne befolyásolhassa.
Örömmel láttam, hogy a közétkeztetési szinte teljes spektrumát meg tudtuk szólítani, így ez egy hatalmas rangú, de reális verseny lett, ami egy szakmai szervezet életében komoly visszajelzés. Sokszor indokolatlanul a háttérbe szoruló közétkeztetési dolgozók, nagyon fontos munkát végeznek, hiszen naponta nagyjából kétmillió ember étkeztetéséről gondoskodnak, éppen ezért sem lehet mindegy a felszolgált ételek minősége, ugyanis az étkezés minősége a jövő záloga is egyben. Örülök, hogy a szakmai versenyünkön a külcsín helyett a belbecs számított, amihez azért ragaszkodtam, mert a jövő vendége a mai gyermekekből nő ki, így az ízlésük fejlődését, tudatosságuk kialakulását szakmai szervezetként támogatnunk kell. De biztosak lehetünk benne, hogy ennek a missziónknak van egészségmegőrző hatása is
- mondta Asztalos István, az Egyesület elnöke köszöntőjében.
Éppen 39 évvel ezelőtt (1980. május 26-án, indult a világűrbe a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén- a szerk.) épp úgy izgultam, mint ma Önök ma reggel, akik a verseny döntője előtt álltak. Az én akkori és az Önök mai teljesítménye épp úgy kiemelkedő, mert mindenkinek a legjobbját kellett nyújtania. Mégis a különbség, hogy Önök a mindennapjaikban is fantasztikus munkát végeznek, amihez csak gratulálni lehet
- mondta Farkas Bertalan űrhajós, aki vendégként vett részt az eseményen. Beszédét stílusosan zárta, ugyanis „kozmikus jó egészéget” kívánt mindenkinek.
Asztalos István bejelentette, hogy hamarosan meghirdetik és 2020-ban is megrendezik az OKÉS Országos Közétkeztetési szakácsversenyt, ami már a kilencedik lesz.
A verseny végeredménye:
I. helyezett:
Bihari Egyesített Szociális Intézmény - Erdelicsné Kelemen Valéria és Gulácsi Attila

II. helyezett:
P.Dussmann Kft. – Szentesi Kórház - Dimák Árpád és Horváth János
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

III. helyezett:
Vattai Tündérkert Óvoda és Konyha - Kókáné Pásztor Éva és Micsik Adrienn

Junior zsűri különdíj:
Debreceni Reménysugár Gyermekotthon - Bereczki Enikő Ilona és Szabó Tünde
Oldalas magazin különdíj:
Pannon Menza Kft. (GasztVitál csoport) - Pákozdi Norbert és Krausz András
Közönségdíj:
Eurest Étteremüzemeltető Kft. - Molnár Tóth Éva és Bartos Péter
Leghigiénikusabb csapat különdíja:
Csongrád megyei Gesztenyeliget otthon - Libor Zoltán és Varga Sándor
Gastro Group Különdíj:
Hunguest Hotels Zrt. Galyatető - Simon András és Fodor Szabolcs
Gazdasági Ellátó Szervezet Keszthely - Csirke Zsuzsanna és Sztaracsek József
Egészséges Táplálkozásért Egyesület különdíj:
Csongrád megyei Gesztenyeliget otthon - Libor Zoltán és Varga Sándor
Vattai Tündérkert Óvoda és Konyha - Kókáné Pásztor Éva és Micsik Adrienn
A döntőbe jutott csapatnevek a következők:
- Hunguest Grandhotel csapata
- Földváry konyha Vác
- Debreceni Reménysugár Gyermekotthon
- Eurest Budapest
- GasztVitál 1. csapata
- Gumi-Sztárcsirkék
- Kurityáni Községi Konyha
- Szentesi friss legénykék
- Fincsi Team
- Tündérkert csapat
- BESZI Morgósok
- CSVG KFT. Csurgó
A OKÉS Országos Közétkeztetési szakácsverseny szakmai zsűrijének tagjai a következők:
- Endrédi Zsolt a szakmai zsűri elnöke, Mesterszakács. Az art’otel Budapest konyhafőnöke
- Ács Lajos Mesterszakács, a dunabogdányi Forgó étterem konyhafőnöke
- Gyetvai György Konyhafőnök, Király 100 – Gastro Corner
- Hortobágyi Péter szakácsinstruktor, Közétkeztetési európai bajnokság bronzérmese
- Szappanyos Viktor: Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének alelnöke
- Déryné Ly. Zsuzsanna Mesterszakács, Danubius Hotel Gellért
- Várhelyi Miklós Szakács szakoktató, Olimpia bajnok, Venesz-, és Aranysapka díjas mesterszakács
Gyermek zsűri:
- Pimvicska-Danyi Lara (8 éves)
- Canizzo Benedetta (15 éves) a Dobos C. József szakiskola tanulója, az “OKÉS” szakácsverseny gyerekzsűrijének elnöke
- Pimvicska-Danyi Botond (10 éves)
- Gyuris Botond (10 éves)
Szakmai partnerek:
- Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH)
- Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola
- Egészséges Táplálkozásért Egyesület;
- Biokontroll Hungária Kft.;
- Biokultúra szövetség.
Az ország legnagyobb vidéki könyvünnepe startol: Szörényi Levente és Szabó T. Anna ott lesz – és te?
Darvasi László, Vámos Miklós - még néhány név a sztárvendégek közül. A Győri Könyvszalonra idén is érdemes lesz kilátogatni, hiszen a könyvújdonságok mellett számos remek...
Döbbenet, mire figyelmeztetnek a hazai szakemberek: illegális erdőlezárásokkal sokkolják a túrázókat
Figyelem: ne dőlj be a kamu lezárásoknak! A Bükkben mostanság kétféle „piros-fehér szalag” létezik. Ha erre túrázol, jobb ha megtanulod felismerni, melyik az igazi!
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








