A pécsi vásár 2026-ban is várja a látogatókat minden vasárnap, viszont "nagyvásár", vagyis országos állat- és kirakodóvásár minden hónapban egyszer van.
Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog (más néven ázsiai zebraszúnyog); a rovar számos fertőző betegség potenciális terjesztője - figyelmeztet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Ökológiai Kutatóközpontja.
Magyarországról 2014-ről van adat a tigrisszúnyogról Baja mellől, 2015-ben a déli-délnyugati határ mentén a nagyobb kamionforgalmú utak mellett vizsgálták az invazív csípőszúnyog fajokat és négy település mellett tudtak a kutatók zebraszúnyogot azonosítani. Magyarországon nyáron behurcolt példányokkal lehet találkozni, ezek azonban még nem képeznek stabil populációkat, azaz nagy valószínűséggel nem élik túl a hideg teleket, olvasható az összegzésben.
Az ázsiai tigrisszúnyog aktívan csípi az embert, a házi és vadállatokat, kétéltűeket, hüllőket és madarakat.
Legalább 22 féle vírust terjeszthet, ezek közül Európában ebből a csípőszúnyogból már kimutatták a sárgaláz vírusát, a nyugat-nílusi vírust, a japán encephalitis vírusát, továbbá potenciális terjesztője a zika vírusnak is.
A tigrisszúnyogot hazánkban viszonylag könnyen el lehet különíteni a többi csípőszúnyogtól, ugyanis ez a faj nagyon kontrasztos színezetű: fekete alapon fehér vagy ezüst pikkelyekből álló foltok, csíkok szegélyezik a testét, lábait. Más ennyire kontrasztosan fekete-fehér szúnyog nem él Magyarországon, közölte az MTA Ökológiai Kutatóközpont.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A mintegy 5 milliméter hosszúságú imágók fő megkülönböztető jegye, hogy egyetlen fehér csík fut végig a tor háti oldalán. Tojásai körülbelül 1 milliméter hosszúak, sötétbarna vagy fekete színűek. Tojásait a tigrisszúnyog nem a víz felszínére, hanem a felszín fölötti aljzatokra rakja. Tojásai hideg- és szárazságtűrők, például használt gumiabroncsok szállítása során vagy szerencsebambuszok vizében nagy távolságokra el tudtak jutni Délkelet-Ázsiából. A tigrisszúnyogot Európában először Albániában mutatták ki 1979-ben, mára pedig szinte az egész kontinensen megtalálható.
A hazai tigrisszúnyog-populáció feltérképezésében az MTA Ökológiai Kutatóközpontja a lakosság segítségét várja.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







