A HelloVidék most szakember segítségével összegyűjtötte, mit érdemes még mindenképp elvégezni a kiskertben, mielőtt megérkeznek a tartós mínuszok.
A korábban tanulócsoportként élsportolókat és e-sport iránt érdeklődő fiatalok iskolai felkészítését segítő SAS (Sportolók Alternatív Sikereiért Akadémia) 2019. szeptembertől államilag elismert, akkreditált Bessenyei György Gimnázium néven folytatja a 9-12. osztályos diákok középiskolai tanítását. Az iskola 50 diákkal indulhat, az érettségi felkészítés mellett a jövő bajnokait képzik, saját sportegyesülete van, és a gamification (játékosítás) mellett hazánkban elsőként olyan újgenerációs pedagógiai eszközöket is alkalmaz az oktatásban, mint a VR (Virtual Reality).
Az iskolát az az igény hívta életre, hogy az alapítók versenysportoló gyermekeik számára szerettek volna olyan elfogadó környezetű, támogató képzési helyet biztosítani, amelyben nem kell választani a sport és a tanulás között.
Az oktatási program a SAS-ban speciális: a skandináv módszertan mellett az amerikai és az indiai Sugata Mitra modellje az alapja a nemzeti alaptanterv alapú mindennapi tanulásnak , amelyben fontos szerepe van a tantárgytömbösítésnek (tematikus hetek), a gyerekek saját kutatásainak, az okoseszközök beépítésének, az idegen nyelvek elsajátításának, a modern tanári gárdának és a közösségépítésnek.
A finn oktatás túl megengedő volt számunkra, az amerikai túlságosan versenyszellemre nevel, míg az indiai modellben a tanárhiány miatt a rengeteg internethasználat a gyenge pont. Olyan modellt alkottunk, ahol minden programból átemeltük a versenyszellemű diákok képzéséhez hasznos erősségeket. Amellett, hogy a tanítás igazodik a diákok napi sportelfoglaltságaihoz, számunkra a tudás megszerzése és a tanulás ösztönzése elsődleges szempont
– nyilatkozta Kecskés Renáta alapító.
Heti tíz nyelvi óra és az érettségi tantárgyak oktatása mellett olyan izgalmas képzések is elérhetőek a középiskolások számára, mint a coaching, a pszichológia, az e-sport, a programozás, a médiaismeret, a robotika, hogy hogyan kell startup-ot alapítani vagy webshopot üzemeltetni.
Nehéz ma megmondani, hogy aki 5-10 év múlva kerül ki a munkaerőpiacra, annak milyen kompetenciákra lesz szüksége, mert egyrészt a majdani foglalkozások fele biztosan nem ismert ma még, másrészt pedig azt kell figyelembe venni, hogy fokozatosan mélyülnek a generációs különbségek. Ma már arról kell beszélünk, hogy az egyes évfolyamok között mekkora eltérés van, és ehhez mérten milyen innovatív technikákkal tudjuk az adott gyermekek érdeklődését felkelteni a tanulás iránt. 2019-ben nem csak az életkorhoz kell igazítani az oktatást. A SAS program éppen ezt teszi
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- mondta el Szűcs Erika, a SAS társalapítója.
Az egyik legizgalmasabb délutáni szakkör a gimiben az e-sport. Népszerűségét a világban mi sem mutatja jobban, minthogy egyre nagyobb és elfogadottabb a sportág térhódítása, például ma Dánia 5 milliós lakosságára 1,5 millió igazolt e-sportoló jut. A SAS a legnépszerűbb hazai versenyjátékokra (Fortnite, LOL, R6) indított képzése mellett az iparág megismertetését tűzte zászlajára, így a diákok tanulnak játékelméletet, játékfejlesztést és tesztelést, rendezvény- és versenyszervezést, sportpszichológiát, jogot, marketinget és e-sport menedzsmentet, emellett kiemelten hangsúlyos a szakmai tapasztalat és a kapcsolatok építése is.
A gimnáziumba a központi felvételi megírásával és a sporteredmények megadásával lehet jelentkezni, amit szóbeli beszélgetés követ. A tanulmányi eredmények mellett a sportsikerek is befolyásolják a felvételi sorrendet. Az alapítók szándéka, hogy a SAS módszereket a Bessenyi György Gimnázium után országos lefedettségű vidéki iskolák kövessék. A SAS a sportolók oktatási mentoraként és sportegyesületek stratégiai partnereként külföldi piacralépésen is dolgozik.
Döbbenet, mire figyelmeztetnek a hazai szakemberek: illegális erdőlezárásokkal sokkolják a túrázókat
Figyelem: ne dőlj be a kamu lezárásoknak! A Bükkben mostanság kétféle „piros-fehér szalag” létezik. Ha erre túrázol, jobb ha megtanulod felismerni, melyik az igazi!
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








