Számtalan kultikus hely szűnt meg az elmúlt években, ahogy látni fogjuk, a hazai turizmus fellegvárának számító Balatonnál is jócskán akadnak eladó vendéglők.
Az Idős Jámbor Vilmos Lovasközpont nemzetközi 2*-os és nemzeti fogathajtó verseny házigazdája lesz augusztus 7. és 9. között. A versenyen rengeteg meglepetésre számíthatunk és több fiatal tehetség is elrajtol a futamokon. A HelloVidék most bemutatja azokat az ifjú versenyzőket, akikre mindenképpen érdemes lesz figyelni.
Ahogy már írtunk róla újra örülhetnek a lovassportok szerelmesei, hiszen ismét elrajtolnak a fogatok és egy újabb versenyen izgulhatnak kedvenceikért. Magyarország világszerte igazi lovasnemzetként ismert, így a lovsakultúra, lovassportok kiemelt szerepet töltenek be nívós hagyományaink sorában. A koronavírus-járvány miatt minden rendezvényt, eseményt elhalasztottak az otthon maradás és a megelőzés jegyében, ám a szezon nem maradt el csak később indult.
Az első 2020-as versenyt július elején rendezték meg Mezőhegyesen, amelyről szintén tudosítottunk, és természetesen most a nemzetközi 2*-os és nemzeti fogathajtó versenyt is nyomon követjük 2020. augusztus 7. és 9. között. A program részleteiről már írtunk, az izgalmas verseny pedig valószínűleg jó pár meglepetést tartogat majd. Az idei kisbéri versenyen több tehetséges fiatal is indul a Takarékbank támogatásával.
A fiatal tehetségek futamait egészen biztosan érdemes lesz nyomon követni. A verseny indulásáig pedig a HelloVidék mutatja be őket kicsit részletesebben.
Nagy Vanessza 2008. március 7-én született Tatabányán. Az Univerzum Lovasklub, Etei SE tagjaként lovagol, edzője Pille-Riin Roosileht. A fiatal versenyző szakága a póni fogathajtás. Vanessza édesapja, Nagy János egykori fogathajtó adott először szárat az akkor 4 éves Vanessza kezébe. Ekkor minden eldöntetett, a kislány azóta a fogathajtás és a pónik szerelmese. Első lovait, két sárga wels pónit 9 évesen kapta meg Karácsonyra.
Hamar résztvevőjévé vált a kisebb amatőr versenyeknek, azonban hivatalos versenyeken csak a minimális korhatárt betöltve, 12 esztendősen hajthatott. Elmondhatjuk, hogy villámrajtot vet, hiszen élete első megmérettetésén, idén Kistapolcsányban rögtön összetettbeli győzelemmel nyitott: díjhajtásban és akadályhajtásban egyaránt első lett, a maratonhajtásban pedig a 2. hely jutott neki. Az idénről jövőre tolódott junior EB-n való szereplés lebeg mostanság a szeme előtt legfőbb célként.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hatalmas és mindent elsöprő lószeretet jellemzi, amit jól tükröz, hogy nemcsak hajt, hanem szívesen elvégzi a lovak körüli összes munkát. Kedvence Fanni nevű pónija, akivel debütáló versenyén nyerni tudott. Nem mellesleg lova is akkor versenyzett először, azaz tényleg ragyogóan összeszoktak!
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







