A világszerte elterjedt, gyomorégés elleni gyógyszerek – különösen az omeprazol hatóanyagú készítmények – hosszú távú szedése súlyos egészségügyi kockázatokkal járhat.
Vannak egész nyáron virágzó növények, ilyenek például a rózsák, amiket vétek pusztán csak azért nevelgetni a kertünkben, mert jól mutatnak. Viszont azt is könnyen beláthatjuk, tiszta házi rózsaolajat, otthoni körülmények között nem egyszerű előállítani, de számtalan más módon hasznosíthatjuk ezt a páratlan, valóban ehető virágot!
A rózsák egyes tudósok szerint már vagy 30 millió éve léteznek. Kínában és a Közel-Keleten kezdték először a termesztését, már időszámításunk előtti évezredekben. A római korban kiterjedt rózsakultúrákat ápoltak. Ünnepi alkalmakon jellemző volt a rózsaszirom-eső. Díszítésre és orvosi célokra is használták Afrodité kedvenc virágát, a szerelem és a tisztaság jelképét. A virágból kinyert rózsaolaj pedig a parfümök egyik legelső és legkedveltebb alapanyaga. A rózsa és a rózsavíz a 17. században oly nagy népszerűségnek örvendett, hogy gyakorta fizetőeszközül is szolgált.
Igazi életelixír: kozmetikumként és fogyasztásra is kiváló
Teáját depresszió és szorongás esetén is fogyaszthatjuk, állítólag képes oldani a görcsöket, valamint a láz csillapítására is alkalmazható. Ezen kívül idegnyugtató hatásáról is ismert. Megemlíthető még az is, hogy segítségével enyhíthető a köhögés, fejfájás, valamint csökkenthető az izomgörcs és a szorongás is.
Bőrproblémák esetén is bevethető. Ez többek között annak köszönhető, hogy képes enyhíteni az ekcéma a pikkelysömör kellemetlen tüneteit. Nagyon sokat használják a kozmetikai iparban, mivel a bőrápolási tulajdonságai mellett nagyszerű sejtregeneráló hatása van. Gyulladásgátló és fertőtlenítő hatása miatt pattanásos és zsíros bőrkezelésére is használható.
A belőle készült rózsavíz és rózsaolaj felhasználható arcra és hajra is. A rózsaolaj segít egyensúlyban tartani a női hormonokat, így enyhíti a menstruációs görcsöket. A rózsavíz használható a bőr megtisztítására, nyugtatására, valamint akár a szemirritáció csökkentésére is. Mindezen felül érdemes azt is tudni, hogy a rózsavíz hidratálja a bőrt és hatékonyan veszi fel a harcot a ráncokkal is.
Kandírozva is mennyei
Már a rómaiak is előszeretettel használták a rózsaszirmot, mint édességet és gyógyszert, illetve szívesen készítettek belőle illóolajat is. A rózsák mérete, illata, íze igen nagy változatosságot mutat. A régi nemesítések virágai ízesebbek (Rosa rugosa). A virágok íze parfümös, a zöld almáéra és szamócáéra emlékeztet. A virágok szirmait úgy érdemes leszedni, hogy az alsó, fehéres részt eltávolítjuk. Remekül használható limonádékhoz, rózsavízhez, fagylaltokhoz és díszítéshez.
Amennyiben kandírozott rózsaszirmot készítenénk, verjünk habosra 1 tojásfehérjét, áztassuk meg benne a megtisztított rózsaszirmokat, majd forgassuk meg porcukorban. Tegyük egy rácsra, és várjuk meg, míg megszáradnak.
Egyébként, ha nem akarunk mi magunk a rózsaszirommal bajlódni, szárítva meg is vásárolhatjuk, a különleges perzsa rózsaszirom ára viszont 10 grammonként 500 forint, a hagyományosabb rózsasziromból ötször ennyi is vásárolható.
Nem mindegy, honnan gyűjtjük be a rózsaszirmokat
Az elős és legfontosabb, amire érdemes odafigyelni, hogy csak teljesen vegyszermentes helyről gyűjtsük be a rózsaszirmokat. Ha már van rózsabokrunk, akkor is, minimum 3-4 év után – amikor biztosan semmilyen vegyszeres kezelést nem alkalmaztunk, nem műtrágyáztuk - lehet csak a virágát elfogyasztani. Ugyanilyen fontos tudni, hogy a boltban vásárolt rózsákat tilos megenni!
Tehát csak olyan virágot vagy szirmot kóstoljunk meg, tegyük az ételbe, készítsünk belőle lekvárt vagy szörpöt, aminek évekre visszamenőleg ismerjük a származási körülményeit!
Nem is olyan egyszerű a kertben ehető rózsát termelni!
Laikusként, bármilyen egyszerűnek is tűnik, nem mindig könnyű ehető minőségben rózsát termelni sem: legalábbis ugyanolyan szépre nevelni, mintha műtrágyáznánk vagy permetezhetnénk. Az egyik legnagyobb nehézséget épp ez okozza, – mesélte a Hellovidéknek Papp-Felber Anita biokertész- hogyan védje meg a rózsáit a tetűk ellen, vegyszer nélkül:
Más növényeknél a tetvek ellen remekül működik a fokhagymalével történő permetezés, de a rózsavirágnak fokhagymaíze lesz tőle. Ha megvárom azt az egy hetet- míg elillan a fokhagyma szaga, addigra levirágzik, ezért is nagyon nehéz a rózsát úgy karban tartani, hogy szép maradjon, ne legyen rajta se tetű, se vírusos vagy gombás megbetegedés.
- tette hozzá.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A rózsa amolyan „tetűmágnesként” működik, először ezt támadják meg a kertben. Ugyanez a helyzet a „büdöskével” is, ami szintén ehető virág, és a spanyol meztelen csiga nagy kedvence. Ezért érdemes biokertekbe például sűrűn ültetni belőle, mert akkor a meztelen csigák először azt zabálják fel, nem pedig a salátánkat. (Viszont nekünk nem jut a büdöske virágából.) Ahogy Anita meséli, a sarkantyúka virág a földibolhák kedvence - ennek is ehető a virága. Ha ültetünk belőle a kertbe, a földibolhák hamar rátalálnak, de közben nem eszik meg a káposztaféléket. Ha sietünk, és közben lecsippentünk egy-két sarkantyúka virágot, azért még jobban járhatunk. A sarkantyúka ugyanis az egyik legkedveltebb ehető virág, ragyogóan színezett, édes, fűszeres ízű, jól illik salátákhoz, körethez. Ráadásul még a levele is nagyon dekoratív és ehető. A tetvesedésről, mint a nyári kertek egyik legjellemzőbb problémájáról ITT írtunk!
Leszedés után – ez minden virágra igaz, nemcsak a rózsára - mosni sem kell, elég, ha kint hagyjuk kicsit, szabadon, akkor kimásznak belőlük a bogarak.
Hogyan készíthetünk magunknak rózsavizet?
Végezetül hozunk két videót, ami pillanatok alatt megtanít arra, hogyan készítsünk magunknak otthon, házi rózsavizet, ha szépülni akarunk:
@kastelyoslany
@kiss____virag
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







