Tudtad, hogy 2026-ban az év gyógynövénye a kerti kakukkfű? Nemcsak a konyhában használható, hanem a téli időszakban köhögés és torokfájás ellen is hatékony segítség lehet.
Globális csicseriborsó hiányra figyelmeztetnek a szakemberek. Mint mondják, a csicseriborsó terméshozama 2022-ben várhatóan 20 százalékkal csökkenni fog. Pedig az egyik legősibb kultúrnövényünk, a közel-keleti térségben majd 7500 éves maradványokat is találtak. Indiában, Törökországban, Kis-Ázsiában és Etiópiában ma is a lakosság egyik legfontosabb élelmiszernövénye. Európában az olaszok, spanyolok, portugálok, franciák és a törökök termesztik jelentősebb terület- és hozamviszonyok mellett. Magyarországon viszont csak kevesen foglalkoznak vele, pedig rendkívül jól bírja a szárazságot, a borsózsizsikre se kényes, és ez már önmagában is alkalmassá teszi biotermesztésre. Milyen áron kapható? Mit lehet belőle készíteni? Ennek jártunk utána.
A közelgő csicseriborsó-hiánynak köszönhetően a humuszkészletek zuhanására is számíthatunk. A mennyiségi problémákat a világméretű műtrágyahiány és az ellátási lánc problémái erősítik, de az olyan növényeket, mint a paradicsom és a búza is ugyanilyen súlyosan érinti.
A Reuters szerint a csicseriborsó terméshozama idén 20 százalékkal csökkenhet. A hüvelyesek mennyiségének csökkenése – amely számos étrend fontos fehérjeforrása – mind a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok, mind pedig Oroszország Ukrajna háború eredménye.
A Modern Farmer cikke szerint Oroszország és Ukrajna voltak a csicseriborsó legnagyobb exportőre, de a háború az ellátási lánc hiányához vezetett. Valójában, mivel Ukrajnában rengeteg gazda nem tudta elvetni a csicsriborsót, az eredmény becslések szerint az lett, hogy 50 000 tonna csicseriborsó hiányzik így a piacról, amely egyébként az európai piacra került volna. A háború előtt Oroszország volt a felelős a globális csicseriborsó-kereskedelem mintegy negyedéért.
Más kiemelkedő csicseriborsó termőterületek, mint például Ausztrália, nehezen tud lépést tartani a kereslettel, miközben a gazdálkodók folyamatosan küzdenek a szárazsággal, az eladók/kereskedők pedig a szállítójárművek rakteréért folytatnak küzdelmet. A szállítás szintén problémákat okoz az amerikai csicseriborsó piac számára is. A kereskedők versengnek az óceánjáró hajókért, mert a hüvelyesek szárazföldi szállításának ára nagyon megemelkedett. Törökország, a hüvelyesek második legnagyobb exportőre márciusban betiltotta a csicseriborsó exportját, hogy biztosítsa az élelmezésbiztonságot és a megfelelő készletet saját belső piaca számára.
Mindennek eredménye az lett, hogy megnőtt a csicseriborsó ára. Például a NielsenIQ adatai és a Reuters jelentése szerint az Egyesült Államokban a csicseriborsó ára 12 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.
Mi a helyzet Magyarországon?
A csicseriborsó valóságos csodanövény, nem véletlen, hogy az egyik legelfogadottabb hüvelyes növény a biotermékek piacán. Egységnyi területről sokkal több fehérjét ad, mint az árpa, a zab, a kukorica, a köles vagy a bükköny. Jobb az emészthetősége és a biológiai értéke, mint a babé vagy a lencséé. Zöldtrágyanövényként is remekül hasznosítható, ráadásul bírja a szárazságot, Magyarországon mégis csak szórványosan termelik.
Miért nincs több magyar csicseriborsó?
Ahogy azt korábban írtuk, csicseriborsóból három elismert magyarországi fajta is létezik: az iregszemcsei nemesítésű Dónia és a kompolti nemesítésű Pax, valamint a Kompolti bordó nevű fajták (nemesítette Szalai György) Mégis hazánkban csak szórványosan lelhető fel.
Jó pár éves, 2016-os összefoglaló KSH adat szerint, amíg hazánkban 665,5 hektáron termeltek babot, addig csicseriborsóból 157,5 hektáron neveltek. Ehhez képest jövedelmezőség szempontjából a száraz hüvelyesek között a legrosszabbul teljesít, talán ezzel is magyarázható, miért sem annyira népszerű itthon a termesztése.
A szakemberek szerint a jövőben azonban a rosszabb talajadottságokkal rendelkező, kisebb gazdaságokban várható fellendülése a borsó- és lóbabtermesztés helyett. Előveteményre ugyanis nem igényes, viszont jó előveteménye az őszi kalászosoknak, ezért könnyen vetésforgóba illeszthető.
Most támogatás is jár a termesztőknek
Az idei aszályhelyzet érzékenyen érinti a termeléshez kötött támogatásban részesülő szemes és szálas fehérjenövény, valamint a rizs termesztését is. Amennyiben az aszályhelyzet veszélyezteti az e kultúrák esetében jogszabályban előírt elvárt hozamot (szemes fehérjenövények) és a beállottsági feltétel (több éves szálas fehérjenövények) elérését, ott a gazdálkodónak lehetősége van a vis maior bejelentés lehetőségével élnie.
A szemes fehérjenövényeknél a szója, a lóbab és az édescsillagfürt termesztése esetén 1 tonna/hektár, a szárazborsó, a csicseriborsó, a takarmányborsó és a mezei borsó termesztésénél 2 tonna/hektár, míg a rizsnél 2,5 tonna/hektár minimális hozamot kell igazoltan elérni.
A több éves művelésre alkalmas szálas fehérjenövény termesztési támogatására jogosult kultúrák esetében a támogatási kérelemben bejelentett tábla legalább 80%-án összefüggő állományra vonatkozó feltétel teljesítése az elvárás.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A termeléshez kötött támogatásoknál az elvárt hozam és a beállottsági feltétel szempontjából vis maior eseménynek tekinthető az aszály, amennyiben igazoltan bekövetkezett és az adott helyzetben általában elvárható gondosság tanúsítása esetén sem, vagy csak aránytalan mértékű beavatkozással lehetett volna elhárítani. A vis maior események bejelentésére az egységes kérelem elektronikus kitöltő felületén van lehetőség. A bejelentése előtt érdemes a Magyar Államkincstár által közzétett, az adatváltozás technikai folyamatát leíró tájékoztatót is áttanulmányozni. Az a gazdálkodó, aki a NAK közreműködésével adta be az idei egységes kérelmét, forduljon a falugazdászához!
Az Agrárminisztérium minden támogatási jogcím esetében megteremti és bemutatja azokat - az uniós támogatási rendszer kötöttségei között alkalmazható - lehetőségeket, amelyekkel az idei, rendkívüli aszályhelyzet miatt a különböző kötelezettségeik és vállalásaik ellehetetlenülése esetén élhetnek az agrártámogatási rendszer keretében a gazdálkod
Akár saját kertünkben is termeszthetjük?
Igen, akár mi, magunk is termeszthetjük. A szakemberek szerint olyan kertben ajánlatos vetni, ahol nincs öntözési lehetőség. Erőteljes karógyökere másfél méter mélyre hatol a talajban, és kiterjedt gyökérzete a száraz földben is megél. Melegigényesebb a zöldborsónál, ezért március végén, április elején kell a magját elvetni, amikor a talaj hőmérséklete 10 °C fölé emelkedik. A napos helyet kedveli. Árnyékban és sok csapadék esetén keveset terem. Minden talajon megél, de a lúgos-meszes földben érzi jól magát. A magját 30 cm sortávolságra, 2 cm-re egymástól és 4-5 cm mélyen kell elvetni.
Rendkívül fontos tulajdonsága, hogy a borsózsizsik nem támadja meg – írják a Biokotroll.hu-n. Ez már önmagában alkalmassá teszi biotermesztésre. További előnyös tulajdonsága a már említett szárazságtűrésen és zsizsikmentességen kívül, hogy sok borsófajtával ellentétben betakarításig nem dől meg az állomány. Átlagos időjárás és április elején történt vetés esetén, augusztus első dekádjában kombájnnal is aratható.
Már csak azért is megéri fogyasztani, mert rendkívül egészséges
Tartalmaz nagyjából 20%-ban fehérjét, 40%-ban szénhidrátot, B1- és B6-vitamint, valamint folsavat. Karotinban is gazdag, valamint E-vitamin is található benne. Ásványi anyagtartalma is kedvező, sok magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz. Emészthetősége kiváló, 76-78%-os. Gyógyászati szempontból is érdekes növény, emésztési zavarok, hurut kezelésére használható. A koleszterinszint szabályozására is alkalmazzák. Rendszeres fogyasztásával csökkenhet a szív-, és érrendszeri megbetegedések kialakulása is.
A csicseriborsó élelmirost tartalmának köszönhetően kiváló székrekedés megelőzésére, illetve kezelésére. Kutatások igazolják, hogy pektintartalma miatt csökkenti az étkezések utáni gyors vércukorszint-emelkedést, ezért a cukorbetegek számára is előnyös. Fokozott fehérjetartalmának köszönhetően gyakran fogyasztják sportolók, idősek is. Alacsony zsír- és magas rosttartalma miatt fogyókúrázóknak is melegen ajánlott.
Rengeteg módon felhasználható a konyhában, igazi filléres alapanyag
Beszerezhető konzervben és szárítottan is. Előző esetben könnyebb dolgunk van, ugyanis jelentősen lerövidül főzési ideje. Utóbbi esetben egy nap áztatás után is körülbelül két órán át kell főzni (bő, sós vízben, lassú tűzön kell puhára főzni). Számos receptben találkozhatunk a csicseriborsóliszttel, mint alapanyaggal. Ezt otthon is könnyen előállíthatjuk: a száraz csicseriborsót óvatosan megpirítjuk, állandóan mozgatva a serpenyőt, hogy ne legyenek a borsókon égett pontok, majd turmixba téve addig őröljük, míg porózus nem lesz.
FONTOS: A nyers csicseriborsó emészthetetlen méreganyagokat tartalmazhat, ezért az áztatáshoz használt vizet ki kell önteni, és csak friss vízben szabad főzni.
Mi készülhet csicseriborsóból?
- humusz
- falafel
- csicseriborsó pörkölt
- csicseriborsó curry
- csicseriborsó fasírt
- vegán sólet
- csicseriborsó főzelék
- csicseriborsó krémleves
Na, de mennyibe kerül?
Ahogy említettük, csicseriborsót tudunk venni konzervben és szárított formában is. Ennek mentén megnéztük a nagyobb élelmiszerláncokat, milyen áron kínálják ezt a hüvelyest.
- A Tesco online shopjában az 500 grammos, szárított csicseri 419-519 Ft/csomag áron kapható.
- Az Auchan webshopjában a száraz csicseriborsó 200 grammos kiszerelésben 309 Ft/csomag, az 500 grammos száraz csicseri 419 Ft/csomag.
- A Spar kínálatában a konzerv csicseriborsó 374-659 Ft/doboz áron kapható.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







