4 °C Budapest
A tehetősebbek saját lovardát, míg mások a bértartás útját engedhetik meg maguknak. Azonban a válság egyik réteget sem kíméli. Lovasokat, lótartókat kérdeztünk, hogyan változtak a lótartási lehetőségek az elmúlt évben.

Hatalmas bajban vannak, akik ilyen állatot tartanak: rengeteg magyar érintett, fizetni fognak

2023. január 27. 14:01

Bár a lótartás sosem volt egy olcsó mulatság, mégis számos versenyzőnek és hobbilovasnak állt módjában valamilyen formában lovat tartani. A tehetősebbek saját lovardát, míg mások a bértartás útját engedhetik meg maguknak. Azonban a válság egyik réteget sem kíméli. Lovasokat, lótartókat kérdeztünk, hogyan változtak a lótartási lehetőségek az elmúlt évben.    

Egyik nyilatkozónk, Attila elmondta, a legnagyobb nehézséget a takarmányok beszerzése jelenti. „Nem csak az a gond, hogy közel a duplájára nőttek a takarmányok árai, hanem az is, hogy a minőségük is jelentősen romlott. Míg korábban az embernek kedve támadt volna beleharapni a széna vagy szalma bálába, ma már a kétszer olyan drága bála esetén is előfordul, hogy a felét ki kell dobni, mert penészes.”

Az elmondottak alapján a takarmányok mellett a rezsi, illetve a bértartás jelenti a legnagyobb gondot. Attila versenyügetőket tart, így ezek a lovak jelentősen hozzájárulnak a tartási költségeikhez, ám az energiaárak növekedése is így érezteti hatását.

Következő nyilatkozónk, Anna is megerősítette:

A legnagyobb probléma szerintem a bértartások árának emelkedése, ami nálunk fél év alatt megduplázódott. Mivel ez egy fix havi kiadás, nagyon nehéz volt átállítani a költségvetést 50 ezer forintos kiadásról 100 ezresre. Értelemszerűen ez a növekedés a rezsi árak emelkedésének köszönhető, hiszen a lovarda fenntartása cseppet sem olcsó.

Péter, aki szintén lótartó saját lovai mellett bértartással is foglalkozik. Kérdésünkre kifejtette, milyen tételek dobják meg a költségeiket.

A takarmányok már 1-2 éve elég nagy mértékben drágulnak, főleg az egyre szárazabb nyarak miatt, sokkal nehezebben beszerezhető a széna, szalma. Egy bálának az ára akár 2-2,5-szeresére drágult a nehezebb hozzáférés mellett, úgyhogy a bértartások is az utóbbi 2-3 évben nagyjából 15%-kal emelkedtek. Üzemeltetőként számolnunk kell azzal, hogy – főleg télen - a közösségi tereket, öltözőket be kell fűteni, illetve a jártatógépben és a fedelesben rengeteget ég a világítás a korai sötétség miatt, nagyon sok áram fogy.

A pályák karbantartásához szükséges traktor és az egyéb mindennapi lovardai használatban lévő járgányok (például a trágyáskocsi) üzemanyagszükséglete is nagy, és ilyen árak mellett nem elhanyagolható kiadás.

A felsoroltak mellett több megkérdezettünk is helytállónak nevezte, hogy a rezsiköltségek dobják meg nagyon a lovak fenntartási költségeit. A legelőkön folyamatosan működő villanypásztor, a szükséges gépek, illetve a fűtés komoly kiadásokat jelent. Mivel a lovardák zöme cégként van bejegyezve, piaci árat fizetnek az energiáért, és kevés támogatásra pályázhatnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Többen nyilatkozták, hogy az egyéb, lovagláshoz szükséges felszerelések is drágultak, így – főleg a versenyzők – inkább lemondanak az új kiegészítők, ruhák vásárlásáról, és arra koncentrálnak, hogy a lovak megkapjanak minden szükséges felszerelést, tápot és takarmányt.

A fentiek mellett nem elhanyagolható az állatorvos, illetve a patkolókovács díja sem.

Előbbire esetileg, míg utóbbira rendszeresen szükség van.

Arra a kérdésre, hogy a válság okozott-e a fenntartásban olyan kiadást, ami miatt szükségessé válik egy vagy több ló eladása, a megkérdezettek egyhangúan nemmel feleltek. Mindannyian megfigyelték, hogy több eladó ló van a piacon, ám véleményük között ez inkább azoknál a lótartóknál jellemző, akik munkaeszközként használják a lovaikat.

Ha valaki munkára használja a lovat, és az például lesántul és nem tud dolgozni, a drága állatorvosi kezelések miatt könnyebben dönthet az eladás mellett. A sportlovasok zöme családtagként, barátként tekint a lovára, sokkal nehezebben válik meg tőle, így a végsőkig igyekszik fenntartani az állatot. Természetesen mindkét választás érthető; az is, ha valaki a végletekig ragaszkodik a lóhoz, és az is, ha nem tudja felelősen fenntartani, ezért az eladás mellett dönt.

– nyilatkozta egyik megszólalónk.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?