A HelloVidék most szakember segítségével összegyűjtötte, mit érdemes még mindenképp elvégezni a kiskertben, mielőtt megérkeznek a tartós mínuszok.
Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban megtartotta ma 24. évértékelő beszédét, amiben nem csak a 2022-es évet, de az elmúlt éveket mind értékelte. A legfontosabb történésekről a Pénzcentrum is beszámolt.
Ahogy a portál írja, a miniszterelnök elmondta, hogy a jövő szempontjából a legfontosabb kérdés az, hogy vajon elveszik, vagy meghozzák a kihívások a magyarok kedvét, hiszen az idei év sikere csak ezen múlik.
Orbán Viktor többször is kiemelte, a tavalyi választásokat, amiken immáron negyedszerre is kétharmados győzelmet aratott a pártjával, illetve kitért a törökországi földrengésekre is, ahol jelenleg is dolgoznak a magyar mentőcsapatok.
Bezsédében aláhúzta, hogy továbbra is marad a rezsicsökkentés, illetve a családok és a vidék támogatása, valamint a Budapest Airport felvásárlásáról is volt egy fél mondata, miszerint a tervek alapján az is magyar kézben fog maradni.
Ezen kívül folytatódik a keleti országrész felzárkóztatása: több híd és épülni fog a Dunán ennek kapcsán. A paksi lassan befejeződik, míg a mohácsi építése elkezdődik majd.
Megígérte, hogy minden évben lesznek újabb és újabb családsegítő programok, mint az idei, miszerint a 30 év alatti anyák szja mentességet élveznek.
Orbán Viktor kitért arra, hogy a kormány továbbra is a békét támogatja és a cél az, hogy teljesen kimaradjunk az orosz-ukrán háborúból. Az ukrán menekülteket továbbra is segíteni fogjuk, mert ahogy fogalmazott ez az elemi emberiesség. Azonban ez az ő háborújuk, nem a miénk, annak ellenére is, hogy elismerjük Ukrajna jogait az önvédelemre, de nem helyezhetjük az ő érdekeiket a mieink elé.
Magyarország azonban nem fog továbbra sem fegyvert szállítani, de az orosz kapcsolatainkat se fogjuk felszámolni. Így nem járulunk hozzá semmilyen szankció bevezetéséhez.
Fenntartjuk gazdasági kapcsolatainkat Oroszországgal!
- hangsúlyozta a miniszterelnök beszédében.
A hagyományos hadviselés tekintetében Orbán szerint az orosz-ukrán háború pont azt mutatta meg, hogy az oroszoknak semmi esélye nem lenne a NATO-val szemben. Kiemelte, hogy Magyarország már 10 évvel ezelőtt kezdeményezte egy közös, európai haderő felállítását, ami nem történt meg. Holott most kifejezetten szükség lenne rá.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Emberi életet azonban csak békével lehet megmenteni, amihez a tűzszüneten keresztül vezet az út. A háború sok kérdést felvetett. Ilyen a NATO tagságunk kérdése is, ami Orbán szerint létszükséglete az országnak, hiszen túlzottan is a határon vagyunk. Azonban a történelem nem adta meg nekünk azt a luxust, amit Svájcnak: a semlegességet. Azonban a NATO nem háborús szövetség, és semmilyen kötelezettséget nem jelent. Tehát nem támadhatnak meg egy hadicél érdekében egy másik országot. Ha a tagállamok egy csoportja ilyet akar tenni, akkor azt a NATO keretein kívül kell megtenniük.veszélye pedig állandósult.
Orbán Viktor kitért a beszédében az inflációra is. A miniszterelnök az unios szaknciós politikát okolta a magyar rekord inflációért. Folyamatosan háborúban állunk az inflációval, amit nem szabad kivédhetetlen csapásnak tekinteni Orbán szerint. Nem szabad sem megijedni, megdermedni, sem beletörődni abba. Cselekedni kell, bele kell avatkozni ilyenkor a gazdaságba.
A miniszterelnök a beszédében, elmondva, hogy a képzési diákhitel kamatmentes és a többinek a kamata is a fele a piacinak.
Bevezetésre kerül majd a megyebérlet május 1-el, ami a vonatokra, buszokra egyaránt kiterjed és annak, aki spórolni akar az sokat tud majd a tömegközlekedés választásával. A megyebérlet 9450 forintba, míg az országbérlet 18900 forintba fog majd kerülni.
Az infláció olyan mint a tigris, és neked csak 1 töltényed van. Ha nem találod el, akkor felfal. Bízzanak bennünk, el fogjuk találni és az év végére az inflációt 1 számjegyűre fogjuk faragni
- emelte ki Orbán Viktor.
Még több fontos részlet a portál cikkében olvasható, ide kattintva.
(Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Döbbenet, mire figyelmeztetnek a hazai szakemberek: illegális erdőlezárásokkal sokkolják a túrázókat
Figyelem: ne dőlj be a kamu lezárásoknak! A Bükkben mostanság kétféle „piros-fehér szalag” létezik. Ha erre túrázol, jobb ha megtanulod felismerni, melyik az igazi!
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








