A dunaföldvári vásár 202-ban is minden hónap 3. vasárnapján lesz márciustól novemberig.
Néhány napja rövid, 4-5 másodperces áramkimaradásokat tapasztalnak több balatoni település lakói. Vajon mi lehet az oka? A telex.hu összeállítása szerint körülbelül egy hete tűnt fel a kellemetlen jelenség.
Az áramszünetek „naponta hozzávetőlegesen nyolcszor” fordulnak elő Balatonföldvár, Balatonszemes, Balatonszárszó és Szórád térségében. A problémáról Németh Kornélné, Balatonszemes polgármestere egy Facebook posztban azt írta, hogy az ügyben már felvették a kapcsolatot a szolgáltatóval és egyúttal türelmet kért a hiba elhárításáig.
A Telexnek az E.ON Hungária Zrt. pedig megerősítette, hogy tudnak a hibákról és dolgoznak a megoldáson.
A jelenség hátterében az automatikus zárlatvédelmi rendszer működése áll, amely a hosszabb áramszünetek megelőzését célozza. Az automatikus védelmi rendszer célja, hogy amikor zárlatot vagy túlfeszültséget érzékel, akkor azonnal működésbe lépve reagáljon, emberi közreműködés nélkül azonnal helyreállítsa az áramszolgáltatás zavartalanságát. Ilyen mikroáramszüneteket jellemzően villámláskor vagy erősen szeles időben érzékelhet a lakosság, a leggyakrabban a vezetékek biztonsági övezetén belülre nyúló növényzet áll a jelenség hátterében
– írta a problémával összefüggésben az áramszolgáltató, hozzátéve, hogy a hibát nagyjából két hete tapasztalják.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az E.ON közlése szerint a cég szakemberei a rendkívüli hálózatbejárást tartottak, és egy szőlőhegyi területen találtak egy kúszónövénnyel erősen benőtt részt amelynek az eltávolítása után a problémás jelenségek száma csökkent.
Befagyott orsóval is sikerült: óriási pontyszörnyet fogott a mázlista pecás – videón a gigászi fogás
Az év első igazán nagyhalas horgászélménye már januárban megérkezett: Gyékényesen Jenei Patrik horogra akasztotta Magyarország idei első húsz kilogrammot meghaladó pontyát.








