A döntést a korábbi tapasztalatok indokolják, mert a vizsgálatok során sok hiányosság derült ki.
Sokkoló vakmerőség: a tűzzel játszottak a gyerekek, egyik tízemeletesről a másikra ugráltak +Videó
Szinte sokkot kaptak a lakók Miskolcon, amikor azt látták, hogy gyerekek ugrálnak át egyik tízemeletes panel tetejéről a másikra, erről megdöbbentő videó készült. Egy szemtanú szerint a fiatalok csoportosan feljárnak a panelházak tetejére, az is előfordult, hogy rollerrel ugrattak át egyikről a másikra. Néha pedig együtt isznak a tetőn. Egy lakó szerint nemrég egy gyerek majdnem lezuhant, írja a tenyek.hu.
A Kuruc utcai társasházak között nagyjából 60-70 centi a távolság, amit a szemtanúk szerint néha rollerrel ugrottak át a fiatalok. Egy lakó egy olyan esetet is látott, amikor az egyik fiú csak a kezével tudott megkapaszkodni a ház peremén, és majdnem lezuhant.
Az életveszélyes szórakozást a polgárőrségnek is jelentették, azóta rendszeresen ellenőrzik a tetőket. A lakókat arra kérik, hogy ha gyerekeket látnak a tetőn, azonnal hívják a 112-t.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







