Ezek voltak augusztus utolsó hetének legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon.
Noha a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bérének akár a 80 százaléka is megszerezhető vele, a magyarok mégsem kapkodnak a részmunkaidős állások iránt. Pedig az ilyen formában elérhető állások szinte végeláthatatlan számban állnak rendelkezésre, a munkaerőhiány pedig jelentős adut jelenthet a dolgozók számára.
Vélhetően rengetegen gondolják úgy, hogy egy félállás betöltése szinte felér egy nyaralással. Hiszen nem kell miden nap 8 órát ücsörögni egy irodában, nincs akkora kötöttség és a dolgozóra nehezedő stressz mértéke is alacsonyabb. Ám a részmunkaidős foglalkoztatás ennél sokkal többről szól - írja a Pénzcentrum.
A hatályos jogszabályok alapján akkor beszélhetünk részmunkaidőről, ha a munkáltató és a munkavállaló a teljesnél (tehát a napi 8 óránál) rövidebb munkaidőről állapodik meg egymással. A részmunkaidőnek nincsen egy jogszabályban meghatározott minimum óraszáma, annak mértékét szintén a munkaadó és munkavállaló által lefektetett keretek határozzák meg. Mint ahogyan a feladatvégzés konkrét időtartamáról is nekik kell megegyezniük. A jogszabályok ennél sokkal konkrétabbak a szabadságot illetően. Eszerint a részmunkaidős munkavállalókat ugyanannyi szabadnap illeti meg, mint a teljes munkaidős dolgozókat, ám a távolléti díjuk kevesebb lesz a heti 40 órában foglalkoztatottakénál.
De vajon melyek ma a legkedveltebb részmunkaidős munkakörök, mennyit lehet keresni ezekkel, kik érdeklődnek a legjobban irántuk, és a hazai foglalkoztatási tortából mekkora szeletet harap ki magának ez a foglalkoztatási forma? A Pénzcentrum ennek járt utána.
Ha félállást keresel, ezekben a munkakörökben teljesedhetsz ki
A legnagyobb kereslet a részmunkaidős foglalkoztatás terén érdekes módon külföldre irányul, leginkább az ottani HORECA (Hotel, étterem, kávézó) szektor az, amely igyekszik elszívni a munkaerőt
– mondta el lapunknak Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. Szerinte a részmunkaidős álláslehetőségek legalább 40 százaléka irányul külföldre, melyek közül említésre méltók az IT vagy a különböző értékesítői és ügyfélszolgálati területek hirdetései is.
A hazai piacon a létszámot tekintve leginkább a raktári dolgozókra, konyhai kisegítőkre van most a legnagyobb igény, de a kereskedelem is számos részmunkaidős munkalehetőséget tartogat. Ezen felül keresettek az értékesítők, az értékesítési asszisztensek, a bolti eladók és az árufeltöltők, míg a szellemi munkakörökben az asszisztensek, a recepciósok, a titkárnők találhatják meg a számításaikat, ám sok pénzügyi asszisztensre, és a könyveléshez, számlázáshoz értőkre is szükség van.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szélesebb volt a merítése az MP Solutions Kft. ügyvezetőjének. Pelle Dávid szerint a részfoglalkoztatásban leginkább érintett pozíciókhoz lehet sorolni az optometrista, ingatlanközvetítő, biztosítási tanácsadó, ügyfélszolgálatos és irodai adminisztrátor munkaköröket, ám nyelvtanárokat, pénztárosokat, futárokat és takarítókat, valutapénztárosokat, árufeltöltőket és diákmunkásokat is keresnek a munkaadók a félállások betöltésére.
Az első negyedév eredményeihez képest nem történt jelentős változás, továbbra is folyamatos nő a feladott részmunkaidős álláshirdetések száma a Profession.hu oldalán
– tudta meg a Pénzcentrum a munkaerőközvetítőtől. A vállalat közölte, amíg 2020-ban éves átlagot nézve a hirdetések mintegy 4,07 százaléka vonatkozott részmunkaidős munkakörökre az oldalon, addig egy évvel később már 4,97 százalék, tavaly pedig 7,34 százalék. A félállásokra toborzó hirdetések leggyakrabban a vendéglátás, hotel és idegenforgalom területén bukkantak fel, ezek aránya közel 14 százalék volt a Profession adatbázisában, amit a fizikai, segéd és betanított munka (9,81 százalék), valamint a szakmunka (9,79 százalék) követett. Utóbbi két területen ráadásul számottevő volt az osztrák cégek toborzási tevékenysége is.
Befagyott orsóval is sikerült: óriási pontyszörnyet fogott a mázlista pecás – videón a gigászi fogás
Az év első igazán nagyhalas horgászélménye már januárban megérkezett: Gyékényesen Jenei Patrik horogra akasztotta Magyarország idei első húsz kilogrammot meghaladó pontyát.








