Rossz hír érkezett: 2026-ban biztosan nem fogad vendégeket az ország egyik legismertebb, pénztárcabarát hazai termálfürdője Hajdú-Biharban.
Kész, ennyi volt: bezárja részlegeit a legendás vidéki gyógyfürdő, belerokkan a város a fenntartásába
"Ivóvízzel nem lehet a medencét feltölteni, abba belerokkan a város"- fogalmazott a polgármester. Valamit lépni kellett. Egy biztos, hétfőtől új világ kezdődik az Orosházához tartozó Gyopárosfürdői Gyógy-, Park- és Élményfürdőben.
Benkő Ferenc elmondta, az orosházi pénzügyi nehézségeket látva az októberben hivatalban lépett új polgármester, Raffai János (Válaszd Orosházát!-DK-Momentum-MSZP-Párbeszéd-Zöldek) azt kérte tőle, hogy az önkormányzati cégek átvilágítását végző szakemberrel közösen dolgozzanak ki koncepciókat a fürdő gazdaságos üzemeltetésére.
Négy lehetséges utat vázoltak fel. Az első szerint csak nyáron működne a fürdő; a második alapján az élmény- és a gyógyfürdő is üzemelne egész évben; a harmadik szerint az élményfürdő egész évben, a parkfürdő csak nyáron működne. A polgármester és kabinete a negyedik verziót választotta, ami szerint csak a gyógyászati rész üzemel egész évben, a többit ideiglenesen szüneteltetik. Ez a döntés jövő hétfőtől érvényes - ismertette a vezérigazgató.
Elmondta, két medence marad meg, az egyikben a gyógyászati kezeléseket végzik, a másikban az ülőfürdő lesz. Emellett elérhetők lesznek továbbra is a reumatológiai szakrendelésen kiírt kezelések, mint például a súlyfürdő és az iszapkezelés. Nem fog azonban működni hétfőtől a fedett gyógymedence, a kültéri melegvizes medence, valamint a szaunapark.
Benkő Ferenc emlékeztetett, a fürdő energetikai felújításra elnyert 727 millió forint uniós támogatást, az elfogadott támogatói szerződést csütörtökön kapták meg a Magyar Államkincstártól. A forrás felhasználásának feltétele, hogy a gyógyfürdő működjön, hiszen a fejlesztési támogatást arra nyerték el - húzta alá. Az orosházi képviselő-testület legutóbbi ülésén 101 millió forintot szavazott meg a gyopárosfürdői komplexum első negyedéves üzemeltetésére, mint Benkő Ferenc elmondta, ebben benne van a tervezett létszámleépítés is, amely mintegy 40 munkavállalót érint majd.
Raffai János csütörtökön közösségi oldalára is kitette a legutóbbi képviselő-testületi ülés Gyopárosfürdőről szóló részletét. Akkor hozzászólásában elmondta, a gondokat véleménye szerint az okozta, hogy az előző városvezetés évekig nem fordított elegendő forrást a fürdő fejlesztésére, karbantartására. Mikor a geotermikus kutak nem üzemeltek, gázzal fűtötték a fürdőt; mikor a hidegvizes kút leállt, vezetékes vizet használtak.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ivóvízzel nem lehet a medencét feltölteni, abba belerokkan a város
- fogalmazott.
Hozzátette, egy építéskori, tetőszerkezeti hiba miatt négy évig nem működött az élményfürdő, ami miatt csökkent a vendégek száma, amelyet a város szállodái is megsínylettek. Raffai János közölte, "senkinek sem érdeke, hogy Gyopárosfürdő bezárjon", és mivel a létesítmény gyógy-, park- és élményfürdői minősítéssel is rendelkezik, amiből csak mintegy 10-11 van az országban, "egy kincs". A polgármester szerint "Gyopárosfürdő léte a felújításon múlik", ám az elnyert uniós támogatás a 2025-ös éven "még nem segít", a fejlesztés eredményei leghamarabb 2026-tól lesznek érezhetők. "Akkor tud talán egy pici kis fejlődés elindulni" - jelentette ki.
Eladó egy 100 éves vasútállomás a meseszép vidéken: ennyiért még egy lepukkant panellakást sem kapsz
Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







