A HelloVidék most szakember segítségével összegyűjtötte, mit érdemes még mindenképp elvégezni a kiskertben, mielőtt megérkeznek a tartós mínuszok.
Kihagyhatatlan lesz: így pezseg majd 2025-ben a Múzeumok Éjszakája a vidék nagyvárosaiban
Idén is különleges élményekkel várja a látogatókat a Múzeumok Éjszakája: június 21-én az ország több száz pontján nyílnak meg a múzeumok és kiállítóhelyek kapui, hogy egyetlen estén keresztül új oldaláról mutassák be a kultúrát, a tudományt és a művészetet. A szervezők szerint országszerte több ezer programmal készülnek – köztük koncertekkel, színházi előadásokkal, tárlatvezetéssel, családi programokkal és interaktív eseményekkel.
A rendezvény idei arca Gubás Gabi Jászai Mari-díjas színművész lett, aki a kampány keretében több múzeumba is ellátogatott, hogy személyesen is megismerhesse az idei kínálatot. Élményeiről rövid videók is készültek, amelyeket a Múzeumok Éjszakája hivatalos Facebook- és Instagram-oldalain lehet majd megtekinteni a következő hetekben. A színésznő célja, hogy még több embert buzdítson a részvételre – különösen azokat, akik eddig ritkán vagy egyáltalán nem látogattak múzeumba - derült ki az MTI közleményéből.
Az idei év kiemelt városa Miskolc, ahol különösen gazdag programkínálattal készülnek. A Pannon-tenger Múzeum és a Hermann Ottó Múzeum különleges kiállításokat kínál: utóbbiban például a Virágzó Népművészet című tárlat mellé népművészeti divatbemutató, kézműveskedés, néptáncbemutató és a Miskolczi Dalárda koncertje is kapcsolódik.
A Miskolci Nemzeti Színház színészei flashmobbal lepik meg a közönséget, megelevenedik Jókai korának irodalmi és zenei világa, míg a Régészeti Látványraktár egyedi interaktív tárlattal és rendhagyó kiállítással várja a látogatókat.
Online felületek és részletes program
A részletes programkínálatot június elejétől lehet majd böngészni a rendezvény hivatalos weboldalán, a www.muzej.hu címen. A Muzéj közösségi média oldalain pedig nemcsak a kampányvideók, hanem különféle érdekességek, kulisszatitkok és nyereményjátékok is elérhetők lesznek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Múzeumok Éjszakája 2025 minden korosztály számára izgalmas és tartalmas kikapcsolódást kínál. Legyen szó családi programról, baráti kiruccanásról vagy kulturális kalandozásról, június 21-én garantáltan mindenki talál kedvére valót.
Döbbenet, mire figyelmeztetnek a hazai szakemberek: illegális erdőlezárásokkal sokkolják a túrázókat
Figyelem: ne dőlj be a kamu lezárásoknak! A Bükkben mostanság kétféle „piros-fehér szalag” létezik. Ha erre túrázol, jobb ha megtanulod felismerni, melyik az igazi!
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








