Az ingatlant valamivel a 2,65 milliárd forintos kikiáltási ár felett, mintegy 2,66 milliárd forintért adták el.
2025 februárjában nagy reményekkel nyílt újra a korábban bezárt oladi kisposta Szombathelyen, ám a lendület csak öt hónapig tartott: július végén bezár az épületben működő posta és a mellette nyitott szatócsbolt is – közölte a hírt a vállalkozás a Facebookon.
A Magyar Posta 2022-es bezárási hulláma után a szombathelyi Olad városrésze is posta nélkül maradt. Akkor egy ideig önkéntesek próbáltak ideiglenes postai szolgáltatást biztosítani, de a végleges bezárás után ez is megszűnt. A lakók azóta is nehézségekkel küzdenek: az idősebbeknek vagy családanyáknak komoly kihívást jelentett a távolabbi központi posta elérése.
Az újranyitás ötlete 2024 végén kapott szárnyra: Hirschl József, aki korábban Szentpéterfán már sikerrel működtetett postapartnerséget, vállalta, hogy az oladi épületben újranyitja a szolgáltatást – szatócsbolttal kiegészítve, hogy gazdaságosabb legyen az üzemeltetés.
„A postapartnerség akkor életképes, ha több lábon áll” – nyilatkozta akkor Hirschl a Nyugat.hu-nak. Ennek szellemében indította el a kisposta melletti vegyeskereskedést is.
Munkaerőhiány döntötte meg a kezdeményezést
A vállalkozás a döntést azzal indokolta, hogy egyre nehezebb megbízható és szakképzett postai munkaerőt találni, ami ellehetetlenítette a működést. A kis létszámú, de összetett feladatkörben dolgozó munkatársak nélkül a postaüzemeltetés fenntarthatatlanná vált.
A helyiek most újra nehéz helyzetbe kerültek: postai szolgáltatás nélkül marad a városrész, miközben a lakosság igénye változatlanul fennáll. Sokak számára nemcsak kényelmetlenség, hanem komoly logisztikai gondot is jelent a legközelebbi posta megközelítése.
„Elkeserítő, hogy újra bezár, épp kezdett bejáratódni” – írta egy helyi lakos kommentben a vállalkozás bejegyzésére reagálva.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hogyan tovább, oladiak?
"Az elmúlt években a digitalizáció elterjedésével az ország egész területén jelentősen csökkent a hagyományos postai szolgáltatások iránti kereslet. Különösen igaz ez a nagyobb városokra, így Szombathelyre is" – közölte a Vaol.hu-nak később a Magyar Posta.
A vállalat hozzátette: a bezárás valódi oka a működés racionalizálása volt. Megjegyezték azt is, hogy Szombathelyen jelenleg nyolc postahivatal működik, amelyek alternatívaként szolgálhatnak a lakosságnak.
Emellett hangsúlyozták: a vonatkozó jogszabályok szerint a megyeszékhelyen már három posta üzemeltetése is elegendő lenne az előírások teljesítéséhez – vagyis aligha várható, hogy az oladi posta újra megnyisson.
Eladó egy 100 éves vasútállomás a meseszép vidéken: ennyiért még egy lepukkant panellakást sem kapsz
Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







