Már az építés alatt álló új lakásokra is felvehető lesz az Otthon Start és a CSOK Plusz támogatott hitel a kormány által előkészített rendelet szerint.
Ünnepi hangulat költözött a Veszprémi Állatkertbe, ahol december 17-én immár hagyományosan megrendezték az Állatok karácsonyát. A program különlegessége idén a Márkói Német Nemzetiségi Óvoda nagycsoportos óvodásai voltak, akik meglepetéscsomagokat készítettek a Majomház lakóinak.
A gyerekek saját kezűleg csomagolták a dobozokat, melyeket különböző gyümölcsökkel töltöttek meg – a gyűrűsfarkú makik és a vörös varik kedvenceivel. A kis ajándékokat a majmok kifutójában helyezték el, majd az üvegfal mögül figyelhették a szőrös lakók izgatott felfedező útját, akik kíváncsian bontogatták az ünnepi finomságokat - írta a Veol.hu.
„Nagyon örültünk a meghívásnak, hiszen óvodánk állatbarát óvoda, és idén elnyertük az Állatbarát Bázisintézmény címet is. Minden lehetőséget megragadunk, hogy a gyerekek testközelből ismerkedhessenek az állatokkal” – mondta Petrikné Viszt Ildikó, a Márkói Német Nemzetiségi Óvoda vezetője. Hozzátette, hogy a gyerekek rendszeresen látogatnak farmokat, baromfiudvarokat, valamint a Veszprémi Állatkertet, és a cél mindig az, hogy megszerettessék velük az állatokat, valamint megtanítsák őket azok védelmére.
A Veszprémi Állatkert médiakapcsolati munkatársa, Horváth Lili elmondta, hogy az Állatok karácsonya rendezvénynek már több mint egy évtizedes hagyománya van. „Az ünnepek előtt a gyermekek örömszerzése mellett az állatkertek, az állatvédelem és az állatok szeretetének fontosságát is szeretnénk hangsúlyozni. Minél korábban kezdjük ezt a nevelést, annál inkább alakíthatjuk a gyerekek szemléletét az állatvilágról” – tette hozzá.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







