Rekord számokat tett közzé mai gyorsjelentésében a Zwack Unikum, mely az eddigieknél agresszívabb versenyre készül a piacon. A cég új export stratégiával, valamint számos új termékkel jelenik meg az idei évben. De vajon mi lesz az osztalékkal?
Csaknem 9%-kal növelte árbevételét a Zwack a tavalyi negyedik negyedévben, melyet elsősorban a karácsony és szilveszter határozott meg. Ennek következtében mind a negyedéves, mind pedig a 12 havi gördülő árbevétel rekordot ért el, s folyamatos növekedésről tanúskodik.

Az anyagköltségek ugyan enyhén csökkentek, a többi költségnem tekintetében azonban növekedést tapasztalhatunk. Mindezek ellenére a 12 havi gördülő üzemi eredmény szintén komoly mértékben ugrott meg, s 4 éve nem tapasztalt magasságot ért el.
A legnagyobb mértékben a személyi költségek emelkedtek, elsősorban a bérfejlesztésnek, (átlagosan 7%) valamint a létszám leépítések költségeinek köszönhetően. Mindazonáltal a létszám leépítések várhatóan az idén már kedvező hatással lesznek a személyi jellegű költségekre. Ezen a területen a Zwack egyébként jelentős hatékonyság növekedést tudott produkálni az elmúlt években, hiszen alkalmazottainak a száma 6 év alatt megfeleződött.

Az egyéb működési költségek is komolyabb mértékben növekedtek, ami leginkább a marketing és értékesítés hatásának tudható be.
A forgalmazott és a saját termelésű termékek árbevételének a növekedése nagyjából egyforma volt, a gyorsjelentés szerint azonban a kommersz italok esetében éves szinten 10%-os visszaesés volt tapasztalható, ezért több kommersz termék forgalmazását meg is szüntette a társaság, hiszen ezek egyáltalán nem hoztak profitot.

Jól teljesített azonban a bor üzletág, mely 2003-ban 21%-os bevétel növekedést tudott elérni, így a Zwack már az ötödik legnagyobb szereplőnek számít a hazai piac ezen területén, s célja, hogy az első számú cég legyen ebben a szegmensben is.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A fenti grafikonon látható, hogy a negyedik negyedévben a forgalmazott terméket bevételének az áranya ugyan növekedett, a cég életében azonban még mindig a saját termékek a dominánsak, s ezek az italok hozzák az üzemi eredmény döntő hányadát is.
A társaság adózás előtti eredménye csaknem 50%-kal szintén rekord nagyságúra ugrott, melynek köszönhetően a társaság teljesíteni tudta a tavalyi éves rendes közgyűlésen adott prognózisait.








