0 °C Budapest

Mit mondott Lamperth Mónika a Bácskai-per tanú kihallgatásán?

Pénzcentrum
2004. február 25. 08:50

A bűnpártolással vádolt Bácskai János dandártábornok perében tegnap került sor Lamperth Mónika belügyminiszter tanú kihallgatására.

A belügyminiszter a tegnapi tárgyaláson a Magyar Nemzet beszámolója szerint megerősítette, hogy Bácskai tájékoztatta őt az általa szerzett információkról, emiatt írásban utasította, hogy hatáskörének és beosztásának megfelelően járjon el az ügyben. Lamperth Mónikát Bácskai a maffiaellenes központ vezetőjeként 2003. június 27-én kereste fel, azt állítva, hogy komoly aggályai merültek fel a Pannonplast-ügyben. Lamperth ezek után szóban, majd írásban is utasította, hogy beosztása és hatásköre szerint intézkedjen az ügyben.

Pár nap múlva egy munkaértekezleten újból találkoztak, akkor Bácskai már azt mondta, hogy nagyobbnak tűnik a baj, mint korábban vélte, hiszen képbe került a K&H brókercége, sőt nem kizárt, hogy ügyvédként Lamperth Mónika férje is (a belügyminiszter ügyvéd férje bizonyos munkajogi perekben képviselte a K&H Bankot - Portfolio.hu). Ezt a miniszter asszony - mint mondta - még ott helyben visszautasította.

Lamperth a kihallgatásán elmondta, hogy Bácskai a kettős beosztása miatt sajátos munkajogi helyzetben van, hiszen köztisztviselőként ő, dandártábornokként viszont Kiss Péter a felettese. Ezt viszont Kiss Péter korábban nem ismerte el, s azt állította, hogy ő nem felettese Bácskainak.

A tárgyaláson Bácskai azt állította, hogy mindvégig csak a jószándék vezette, emellett meg van róla győződve, hogy tevékenységével hozzájárult a Kulcsár-ügy nyomozásának sikeréhez. Mint az ismert, Bácskait azért vádolják bűnpártolással, mert több, a K&H Equities-nél lévő irat lefoglalását kérte a rendőrségtől, még a brókercégnél tartandó PSZÁF-vizsgálat előtt. Az ügyben az ítélethirdetés péntekre várható.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?