0 °C Budapest

Lízingpiaci trendek - egy dinamikusan (?) bővülő pénzügyi szektor

Pénzcentrum
2004. február 27. 09:11

Az idén várhatóan átlépi az 1,000 mrd Ft-os határt a lízingelt eszközök összértéke a magyar piacon - derült ki Antall Pálnak, a Magyar Lízingszövetség elnökének a Világgazdaság mai számának adott nyilatkozatából.

Tavaly a növekedés közel 19%-os volt, s így a lízingelt eszközök összértéke 966 mrd Ft-ra nőtt.

Ennél is jóval nagyobb mértékben, 56%-kal nőtt azonban a megkötött lízing szerződések darabszáma tavaly, ami azt jelzi, hogy az ügyletek a kisebb összegű szerződések felé tolódtak el, ami a használt autó finanszírozás súlyának növekedését jelzi - ez pedig az alacsonyabb önerővel, megnövekedett kockázatokkal és romló minőségű portfólióval jár együtt, melynek fényében nem meglepő, hogy a legnagyobb lízingcégek az év végén jelentős céltartalékokat voltak kénytelenek megképezni.

Antall szerint az erős verseny mellett ráadásul éles kamatverseny is bontakozott ki a lízingcégek között, melynek a cégek eredménye látta a kárát (ráadásul az éles kamatversenynek az ügyfelek is csak kisebb részben élvezhették előnyeit, mert az így megnőtt kamat különbözetet leginkább az autó kereskedők vágták zsebre...).

Antall elmondta azt is, hogy a kisautó áremelés miatti félelmek miatt sokan előrehozták tavaly az autóvásárlásukat, így az első két hónap az átlagosnál gyengébbre sikeredett, s a visszaesés után várhatóan csak az év második felében tűnnek majd el a piac további növekedésével kapcsolatos kérdőjelek.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?