0 °C Budapest

Három és fél éves csúcson a BÉT forgalma

Pénzcentrum
2004. április 1. 11:38

2000. októbere óta nem volt akkora forgalom a Budapesti Értéktőzsdén mint az elmúlt hónapban. A részvény szekció forgalma 617 milliárd forintra rúgott, amely 164%-kal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakának iraki háborútól sújtott értékét. A 12 hónapos gördülő forgalom 4200 milliárd forint fölé emelkedett. A brókercégek versenyében a Cashline magyar rekordot állított fel márciusi forgalmával (statisztikáinkat 2000. óta vezetjük), a győzelemhez azonban ez sem volt elég, új csúccsal is csak a dobogó második fokára lehetett felállni.


A piacot továbbra is az Erste dominálja 25%-os részesedéssel. A brókercég forgalma márciusban meghaladta a 150 milliárd forintot. Jöhetnek az új céges kocsik. Az Erste az első negyedévben meghozta tavalyi első féléves forgalmát.


Az Erste árnyékában azonban nem bújt el a többi brókercég is. A Cashline közel 100 milliárd forintos forgalma rendkívül jó teljesítményt rejt. A piac ezt a dobogó második helyével díjazta.


A HVB (ex-CAIB) márciusban a piac 3. legnagyobb szereplője volt. Ez azért számít rendkívül nagy előrelépésnek, mivel a bank annak ellenére, hogy mindig ott volt az élbolyban, a dobogóra tavaly február óta nem tudott felkerülni.


A Concorde sem panaszkodhat 70 milliárdos forgalmával, azonban érdemes megemlíteni, hogy a brókercég piaci részaránya enyhén visszaesett, a nagy piaci aktivitásnak elsősorban nem ő volt a nyertese.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


A magas forgalom igazi nyertese a Buda-Cash lett, amely magabiztosan felülmúlta az első két hónap kummulált teljesítményét. Ezzel szemben az ING , bár növelte forgalmát februárhoz képest, igazából nem részesedett a piac élénküléséből.

A TOP10-ben helyet követelt magának az ÁÉB is, az orosz hátterű bank valószínűleg a Mol kereskedésben betöltött szerepe révén kerül a lista 7. helyére. A TOP10-ben hosszú idő után megjelent, a brókercégét már régen beintegráló MKB . Ezt mi a TVK opció lehívásának tudjuk be. A Takarék a 8., az Equitas 10. lett, mindkét cég részesült a piac felfutásának áldásos hatásaiból.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?