A pénzügyminiszter szerint a telefonadó elvetésével indokolt zárolás nem érinti a rendőrséget és az egészségbiztosítási alapot. A jelenlegi zárolásból is a legnagyobb összeg, több mint 3,5 milliárd forint a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumra esik- írja a magyarország.hu.
Draskovics Tibor pénzügyminiszter szerdai közlése szerint a telefonadó parlamenti elvetése miatt szükségessé vált megtakarítások elosztása a korábbi megtakarítási csomag felosztási elvei szerint oszlik meg az egyes tárcák között. A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a zárolás nem érinti a rendőrséget és az egészségbiztosítási alapot. Az egészségbiztosítási alaptól februárban 9 milliárd forintot vontak el. A kormány februárban mintegy 150 milliárd forint, tavaly decemberben 35 milliárd forint megtakarításról döntött. Így mostanra összesen majdnem 200 milliárd forintra emelkedett a megtakarítások összege.
A jelenlegi zárolásból is a legnagyobb összeg, több mint 3,5 milliárd forint a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumra esik, a második helyen a honvédelmi tárca áll 1,2 milliárd forinttal.
Az alábbiakban közöljük a pénzügyi tárca csütörtöki tájékoztatása alapján az egyes tárcákra, költségvetési címekre jutó megtakarítást, mellette zárójelben a korábban zárolt támogatással.








