-4 °C Budapest

Nem kell betartanunk a 3%-os deficit-előírást

Pénzcentrum
2004. május 3. 13:18

Az Európai Bizottság Gazdasági és Monetáris Politikai Bizottságának szóvivője a mai ülést követően kijelentette, hogy a most hétvégén csatlakozott 10 új tagországnak megengedik - a speciális helyzetüket figyelembe véve -, hogy a Bizottságnak benyújtandó (benyújtott) konvergencia-programban felvázolt ütemben csökkentsék a GDP-arányos költségvetési deficitjüket - tudósított a Reuters.



A szóvivő hozzátette, hogy az Európai Bizottság - amely a közösségi jogszabályok betartása felett őrködik - számításai szerint több most csatlakozott ország túllépi a deficitre vonatkozó előírást (az államháztartás hiánya maximum a GDP 3%- a). "Ezekben az országokban a speciális körülmények miatt nem kell csökkenteni a hiány mértékét a következő években, azonban a konvergencia-programban felvázolt ütemtervet követniük kell" - jelenette ki a szóvivő.

Brüsszel egyébként természetesen elvárja, hogy minden tagállam törekedjen a kiegyensúlyozott költségvetés elérésére. Többször elhangzott az a kijelentés is, hogy tekintetbe véve a gazdaságpolitikai nehézségeket, Brüsszel évi legalább 0.5 százalékpontos GDP-arányos hiánycsökkentést tart kívánatosnak.

A konvergencia-programok közép-távú költségvetési tervek, amelyeket minden évben (idén május 15-ig) be kell nyújtaniuk a már EU-tag, de még nem eurózóna-tagoknak, melyben megfogalmazzák azt az ütemtervet, amely bemutatja, hogy az adott ország hogyan és mikorra tervezi teljesíteni a maastrichti konvergenci-kritériumokat, annak érdekében, hogy bevezethesse az eurót.

A mai bejelentés fontossága abban áll, hogy elvileg minden EU-tagországnak be kell tartnia a sokak által - különösen a most csatlakozók esetében - túlzottan szigorúnak ítélt 3%-os deficit-határt. Amennyiben egy ország megszegi ezt, úgy vele szemben elvileg megindításra kerülhet a túlköltekezés miatti ún. deficit-eljárás, melynek végeredményeként az adott ország igen súlyos pénzbüntetésre számíthat , amelyet az EU közös kasszájába kell befizetnie.

Amint emlékezetes, tavaly ősszel a legnagyobb EU-tagországoknak - Németországnak és Franciaországnak, amelyek már évek óta túllépik a deficit-határt - sikerült elérniük, hogy felfüggesztésre kerüljenek a velük szemben megindított deficit-eljárások, elkerülve a súlyos pénzbüntetéseket.
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?