3 °C Budapest

Ismét kormányválság Lengyelországban - leszavazták a kijelölt miniszterelnököt

Pénzcentrum
2004. május 17. 09:28

Nem adott bizalmat a lengyel parlament a kijelölt miniszterelnöknek, így Marek Belka elbukott. A kormányválságok sorozata ezzel folytatódik, mely igen negatívan veszi ki magát az Európai Unióhoz frissen csatlakozott ország esetében. Mint ismert a korábbi lengyel kormányfő - Leszek Miller - a csatlakozás másnapján, május 2-án adta fel hivatalát. Az elhúzódó belpolitikai válság árt a gazdaságnak, a nemzeti valutának és félő, hogy az ország nem tudja megfelelően kihasználni a friss EU-tagság nyújtotta előnyöket.

A lengyel 460 tagú parlament pénteken esti szavazásán - amelyen a kijelölt miniszterelnök kormányának felállására kellett volna rábólintaniuk a képviselőknek - 260:188 arányban leszavazták Marek Belka kormányfői kinevezését.

A Világgazdaság a Bank of America Londonban működő feltörekvő piaci kutatócsoportjának vezetőjét idézve kiemeli, hogy a varsói kormány "fiskális politikai káoszával tönkreteszi az ígéretes lengyel gazdaságot, s emiatt a zloty rekordmélységekbe zuhanhat az euróval szemben". A lengyel gazdasági növekedés az első negyedévben 5%- körüli ütemben bővült az előrejelzések szerint és az év egészére is hasonló ütemű GDP-növekedést jósoltak eddig a szakértők.

A lengyel belpolitikai bizonytalanság kialakulása mögötti tényezőket vizsgálva elmondható, hogy a varsói kormánypárt, a Demokratikus Baloldal (SLD) továbbra is kitart a költségvetési hiány és az államadósság 13 milliárd dolláros csökkentésének programja mellett, de ehhez nem talál partnereket az SLD a politikai palettán. Miután Belka kormányalakítási elképzelései múlt pénteken kudarcba fulladtak, ismét azzal a Parasztpárttal kezdte el a koalíciós tárgyalásokat, amely az elmúlt hét évben már két sikertelen koalícióban is részt vett. Belpolitikai káoszt és elhúzódó bizonytalanságot vetít előre, hogy a Parasztpárt képviselői is egyöntetűen Belka ellen szavaztak, illetve a megszorítások helyett épp költségvetési költekezést követlenek.

Az események után a zloty mérsékelt, 0.6%-os gyengülést mutat az euróval szemben. A kormányválság, a gazdaságpolitikai programok sikertelensége az euró bevezetéséhez szükséges feltételek megteremtésének késlekedését is okozhatják. A legutóbbi nyilatkozatok szerint Lengyelország 2009-10-ben kívánná bevezetni az eurót.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?