0 °C Budapest

Kereskedelem élénkülést hozott a bővítés

Pénzcentrum
2004. október 27. 08:55

A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) adatai szerint először haladta meg Nyugat-Európa közép- és kelet-európai importja az Észak-Amerikából származó behozatalt 2003-ban. A WTO szerint ez annak a bizonyítéka, hogy az EU bővítése újabb lökést adott a kereskedelmi folyamatoknak Nyugat-Európa és az átmeneti országok között.

A statisztikák szerint a világkereskedelem az idei évben kb. 8.5%-kal bővülhet. Bár a magas olajár és néhány nyersanyag szignifikáns drágulása a volumennövekedés ellen hat, a növekvő gazdasági aktivitáshoz tartozó forgalomnövekedés ezt túlkompenzálja. Kína, Latin-Amerika és Afrika szerepe ebből a szempontból kiemelkedő.

A WTO nemzetközi kereskedelemről szóló részletes statisztikája a következő hónapban jelenik meg, ugyanakkor az előzetesen közölt adatok egyértelműen mutatják, hogy a bővítés növeli a kereskedelem volumenét.

Az EU (15) országok exportja 2003-ban 17%-kal nőtt. Németország - mely a teljes gazdasági növekedés szempontjából inkább lemaradónak számít - az export tekintetében kitűnően teljesített. Az idei évben a kivitel növekedésének üteme elérheti a 9.5%-ot.

A legnagyobb importőr továbbra is az USA. A WTO szerint veszélyes, hogy a világ egyre Amerika központúbb a kereskedelmi folyamatok irányát tekintve import oldalról

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?