Magyarország: 1% az EU áruimportjából

Pénzcentrum
2004. október 27. 11:00

A 2001-es visszaesés után gyorsuló ütemben bővül a világkereskedelem a WTO adatai és várakozásai szerint. A gazdasági és politikai integráció erősödése az adatok szerint jót tesz a világgazdaság bővülésének. A korábban zártabb régiók egyre nyitottabbá válnak, a régión belüli kereskedelem részaránya jellemzően csökken a külső kapcsolatok előnyére. Hazánk az EU15 áruimportjának kb. 1%-át biztosította tavaly.

Globális trendek

A globális export 2001-ben még 0.4%-kal esett vissza, de tavaly már 4.5%-kal nőtt. A várakozások szerint az idei bővülés ennél is gyorsabb lehet.


Ha régiónként vizsgáljuk a világot akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a növekedési dinamika két régióban volt különösen magas. Az egyik Ázsia, a másik Kelet-Közép-Európa illetve a volt szovjet utódállamok 12% körüli rátával. Az importnövekedés szintén az említett országcsoportoknál volt a legnagyobb, ugyanakkor kiemelhető, hogy Észak-Amerika behozatalának 5% feletti importbővülése is kiemelkedő a csupán 1.4%-os exportnövekedés mellett. Ennek hatásai erősen érződnek az USA külkereskedelmi hiányának alakulásában.

Európai Unió

Míg a fenti adatok volumenváltozásra vonatkoztak, az elemzést a továbbiakban a nominális értékek (volumen+árfolyam) alapján folytatjuk.

Az Európai Unió (EU15) exportja tavaly nominálisan 18%-kal bővült a 2002-es 6% után. Az importváltozás hasonló tendenciát mutat, a 2002-es 4%-ot 2003-ban 19% követte. Megfigyelhető, hogy mind az exportban, mind az importban csökken az egymás közötti kereskedelem részaránya. Ezzel párhuzamosan a kínai és a kelet-európai reláció egyre erősebb.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Közép-Kelet-Európa és a volt szovjet utódállamok 2003-ban a nyugat-európai import 6.8%-át tették ki, ami 2.7%ponttal magasabb mint 1995-ben. Magyarország részaránya 0.5%-ról 1%-ra emelkedett.

Közép-Kelet-Európa, Magyarország

Közép-Kelet-Európa exportja dollárban számítva tavaly 30%-kal emelkedett. A Nyugat-Európába irányuló kivitel 29%-kal bővült, a régión belüli export 20%-kal nőtt. A termékszerkezetet tekintve kedvező, hogy a feldogozott termékek növekedése a legnagyobb.


Az egyes országok statisztikáit böngészve megállapítható, hogy export szempontjából Magyarország leginkább ráutalt a nyugat-európai országokra. Ezzel párhuzamosan az ázsiai export jelentősége is nálunk a legnagyobb. A magyar export az EU15 importjának 1%-át teszi ki, a magyar export 73.5%-a irányult az EU15-be tavaly. A magyar áruexport mintegy 88%-a feldolgozott termékekből áll, ennél magasabb - 89.8% - arány csak Csehországban található régiótársaink közül.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?