-2 °C Budapest

Erősödő zlotyárfolyam a héten (?!)

Pénzcentrum
2005. február 14. 09:40

Erősödő zloty árfolyamot vár a közeljövőben a CALYON Corporate and Investment Bank. Bár a feltörekvő piaci devizák az elmúlt héten jellemzően gyengültek, a heti lengyel adatok ellenkező hatásokat generálhatnak a zloty piacán.

A múlt hét egyik fontos politikai-gazdasági eseménye Lengyelországban a gazdasági miniszter lépése volt. Hausner kilépett a kormányzópártból (SLD), és elképzelései szerint saját pártot alapít. Ezzel ismét tudatosulhatott a befektetőkben, hogy a politikai kockázat továbbra is élő fogalom a lengyel piacon. Összességében azonban mégis úgy tűnik, hogy a politikai változások ellenére a gazdasági reformok haladnak, mind a miniszterelnök, mind a pénzügyminiszter elkötelezett a gazdasági megújulás mellett.

Holnap lesznek ismertek a januári költségvetési adatok. A piac arra számít, hogy a hiány az egész éves terv mindössze 7%-át teszi majd ki, mely a fiskális konszolidáció folytatódására utal. A szintén holnapi inflációs adatok a pénzromlás ütemének gyorsulására utalhatnak (4.6% a decemberi 4.4% után). Az infláció gyorsulása a kamatszint csökkentését is akadályozza, emiatt a kamatkülönbözet kihasználására épülő startégiák (carry trade) tovább élhetnek.


A Calyon tartja korábbi ajánlását, miszerint érdemes eurót eladni zloty ellenében. A bank 3 hónapon belül 3.95 zloty/eurós árfolyamra számít. Jelenleg az árfolyam 4.0124-nél van.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?