-1 °C Budapest

Franciaország elutasította az EU alkotmányt - mi lesz most?

Pénzcentrum
2005. május 30. 08:30

A várakozásoknak megfelelően elutasította az Európai Unió új alkotmányát Franciaország. A népszavazáson a lakosok 55%-a voksolt "nem"-mel, az "igen"-ek aránya 45% volt. A részvételi arány igen magas volt, a szavazásra jogosultak mindössze 29.5%-a maradt otthon. Jacques Chirac francia elnök a népszavazás eredményét úgy kommentálta, hogy az a nép szuverén döntése volt.

Chirac szerint a népszavazás eredménye után nehezebb lesz Franciaország érdekeinek védelme az Európai Unióban. Meg kell jegyezni, hogy a népszavazás során megvalósult véleménynyilvánítás nem is annyir az EU-val szembeni ellenérzéseket, mint a gazdasági helyzettel kapcsolatos elégedetlenséget fejezte ki.

Egyelőre nem teljesen előre láthatóak a következmények politikai és gazdasági szempontból sem. A vétóval az új alkotmány egyelőre nem léphet életbe, így az unió szerveiben marad a korábbi döntéshozatali rend. A sokszor egyhangú egyetértést igénylő döntéshozatali rend mellett számos fontos reformlépés elfogadása hiúsulhat meg.

A héten Hollandiában szavaznak még az uniós alkotmányról. Előzetes felmérések szerint itt is elutasítják majd a dokumentumot. Kérdés, hogy az állítólag készenlétben levő "B-tervek" mennyiben képesek majd megoldást nyújtani a válságra.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 17:01