-2 °C Budapest

Győzelem, de mire elég?

Pénzcentrum
2005. október 3. 12:36

A kereszténydemokraták nyertek a vasárnapi drezdai választásokon. Elemzők szerint a győzelem inkább szimbolikus értékű, és nem ad egyértelmű megoldást a német kormányalakítás problémájára. A szociáldemokraták a kereszténydemokrata előny ellenére továbbra is maguknak követelik a kormányalakítási jogot, ugyanakkor kezdenek megjelenni az enyhébb hangok is.

A két hete történt általános választásokon a kereszténydemokraták kis többséggel nyertek a szociáldemokraták előtt (jelenlegi vezető kormánypárt), ugyanakkor kormányt nem tudtak alakítani, mert a többségi koalíció felállítása nem sikerült. Ugyanez mondható el a szociáldemokrata próbálkozásokról is. Egyesek nagykoalícióban látják a megoldást, de egyelőre ez is távolinak látszik.

A kereszténydemokraták a drezdai választásokon 37%-ot, a szociáldemokraták 32.1%-ot értek el.

Schröder továbbra is magának követeli a kormányalakítási jogot, de a kereszténydemokraták Angela Merkelt kívánják miniszterelnöknek. A szociáldemokraták egy vezetője a hétvégén ugyanakkor már úgy nyilatkozott, hogy Schrödernek nem kellene annyira ragaszkodnia a hatalomhoz.

A két héttel korábbi vasárnapi választás nem volt teljes, mivel egy népes drezdai választókerületben a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) egyéni képviselőjelöltjének halála miatt el kellett halasztani a választást.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A mostani állapot szerint a kereszténydemokraták 226 helyet, a szociáldemokraták 22 helyet birtokolnak a parlamentben. A Szabad Demokraták (FDP) 61 hellyel, a Baloldali Párt 54 hellyel, a Zöldek 51 hellyel bírnak.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?