-9 °C Budapest

Ezúttal sem tudott 1.18 felett maradni az EUR/USD

Pénzcentrum
2005. december 9. 10:52

1.1850-nél érte el csúcspontját tegnap este a közös deviza árfolyama a dollárral szemben, mely emelkedés Otmar Issing tegnap délelőtt tett megjegyzésével indult. Az EKB kormányzó tanácsának tagja jelezte, hogy a jegybank múlt heti kamatemelése nem az utolsó volt, igaz a további kamatemeléseket az árstabilitás veszélyeztetettségétől tette függővé.

Kissé távolabbról szemlélve az EUR/USD mozgását látható, hogy a minimumok egyre feljebb vannak, a maximumoknál azonban ez a tendencia már nem figyelhető meg. Jelenleg a mélypontokat összekötő támaszvonal 1.1710 mélységében húzódik, míg az ellenállási régiók 1.1850 felett találhatóak.

eurusdcomp
usdjpycomp

A dollárt vizsgálva, látszik, hogy a momentumából sokat veszített az elmúlt hetekben, sőt egyes devizákkal szemben már a lassú gyengülése figyelhető meg. Maga a dollár index a szeptembertől tartó emelkedő trendcsatornájának támaszvonalához ért, melynek esetleges áttörésével komolyabb dollár gyengülés veheti kezdetét. Persze a magas kamatláb továbbra is vonzóvá teszi az amerikai devizát, ugyanakkor egyre kisebb a valószínűsége a jövő heti várható kamatemelést követő további kamatemeléseknek.

A Fed decemberi ülését még Greenspan vezényeli le, jövőre viszont már Bernanke foglalja el az elnöki széket, és már nem biztos, hogy betartja korábban tett ígéretét.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42