Nagyobb összegű és újfajta támogatások, magasabb diákhitel-keret - ezekről döntött szerdán a kormány. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium szeptemberben kezdi el kidolgozni a hallgatói juttatások reformját.
A hallgatói normatív támogatás, vagyis az egy diákra jutó éves állami támogatás szeptember 1-jétől az eddigi 91 000 forintról 116 500 forintra emelkedik - döntött szerdán a kormány. A kormányzati kommunikációs központ tájékoztatása szerint a kollégiumi támogatás évi 80 000 forintról 116 500 forintra, valamint a jegyzettámogatás 7820 forintról évi 11 650 forintra növekszik.
A szerdán elfogadott rendelet lehetővé teszi, hogy a hatályos felsőoktatási törvény szerint a hallgatók az idei tanévkezdéskor ugyanúgy megkapják jogos juttatásaikat, mint eddig minden évben.
Szeptember 1-jétől a költségtérítéses hallgatók az eddigi 30 000 forint diákhitel helyett akár havi 40 000 forintot is felvehetnek. (Az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatóknál a diákhitel maximális összege változatlanul 30 000 forint). Mind a költségtérítéses, mind az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatóknál emelkedik az igénylés korhatára is, 35-ről 40 éves korra.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium szeptemberben kezdi el kidolgozni a hallgatói juttatások reformját. A végleges javaslatot a HÖOK, valamint más érdekvédelmi és szakmai szervezetek bevonásával, folyamatos egyeztetések során készítik el.
Az új szabályozás első lépése a fejlesztési részhozzájárulás tervezett bevezetése. A fer minimum 30, maximum 50 százalékát ugyanis az intézményeknek kötelezően tanulmányi ösztöndíjakra kell fordítaniuk. Így egy jól teljesítő diák 2008-tól sokkal több tanulmányi ösztöndíjat kaphat, mint addig.








