-2 °C Budapest

Vigyázz a munkahelyeden!

Pénzcentrum
2006. augusztus 23. 10:30

Az Országos Munkabiztonsági Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMSZ) statisztikája alapján az elmúlt félévben tízezer munkahelyi balesetből 41 végződött halállal. A szervezet szerint a legnagyobb problémát a munkáltatók hanyagsága, és a biztonsági eszközök hiánya jelenti.


Munkahelyi balesetnek az számít, ha a munkavállalót szervezett munkavégzés során vagy azzal összefüggésben baleset éri, annak helyétől és időpontjától és a munkavállaló (sérült) közrehatásának mértékétől függetlenül -áll az OMMF honlapján.

Nagy meglepetésre nem az építőiparban szenvedik el a legtöbb balesetek az ott dolgozók -bár az igaz, hogy a balesetek ott végződnek a legnagyobb százalékban halálos kimenetellel - hanem az egészségügyben, kiskereskedelemben, fémfeldolgozásban és csővezetékes szállításban.

Az OMMF több mint tízezer vállalkozást ellenőrzött, és több mint 621 millió forint bírságot szabott ki összesen azokra a cégekre, akik nem tartották be a munkavédelmi előírásokat. Az OMMF honlapján negyed éves lebontásokban megtalálhatjuk a halállal végződő munkahelyi balesetek számának és a balesetek statisztikáját. Az első negyedéves mutatók szerint mind a balesetek, mind a halállal végződő esetek száma csökkent.


 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?