-5 °C Budapest

Váratlan meglepetés: itt az újabb APEH lista

Pénzcentrum
2007. február 8. 13:00

Az APEH immár több mint négyszáz vállalkozás adószámának felfüggesztéséről hozott határozatot. A felfüggesztések célja a fiktív vállalkozások kiszűrése. A határozatok egyharmada már jogerőre emelkedett, azonban, a reklamációk száma meglehetősen csekély.

A felfüggesztettek között nagyon sok az építőipari cég, de számos ingatlanforgalmazó és fuvarozó is szerepel az APEH honlapján található listán.

A felfüggesztésekkel kapcsolatban ritkán reklamálnak. Az adóhatóság eddig mindössze három esetben vonta vissza a határozatát, mert az érintett cégek tisztázták az adataikat, vagyis megadták pontos címüket vagy bejelentették képviselőjüket és azok elérhetőségét.

Az APEH adószámot egyelőre nem törölt, de hamarosan erre is sor kerülhet. Az első felfüggesztésről szóló határozat jogerőre emelkedése óta nem telt el az a 90 nap, amikor az adóhatóság a törlést is elrendelheti. Erre a lépésre nincs módja, ha az adózó közben kérelmezte a felfüggesztés megszüntetését vagy felszámolás, végelszámolás alatt áll.

A számlabefogadókat egy partner adószámának felfüggesztése még nem érinti közvetlenül, ők ettől függetlenül minden egyéb feltétel teljesülése esetén levonhatják a számlán szereplő áfát. Azt követően azonban, hogy az adóhivatal törli a partner adószámát, a számla tulajdonképpen már nem adóalanytól származik, vagyis levonásra nem jogosít, sőt a számviteli törvény szerint nem hiteles, így a vállalkozás könyveiben sem számolható el.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?