-5 °C Budapest

Felemás döntés a nyugdíjak ügyében - ki örülhet?

Pénzcentrum
2007. november 20. 09:30

A korábbi tervezetnél szigorúbb jogszabályt fogadott el tegnap a Parlament az előre hozott nyugdíjazásról, a végül megszavazásra került javaslat azonban így is enyhébb változásokat hoz, mint ahogy azt a kormány eredetileg tervezte. A módosítás értelmében 2009 és 2012 között 59 helyett továbbra is 60 év marad az alsó limit, de nem vezették be az előre hozott nyugdíjazás esetén tervezett szigorúbb csökkenési mértéket - írja a Világgazdaság.

A korkedvezményes nyugdíj alsó határának 60 éven tartása 120 milliárd forintos költségvetési megtakarítást eredményez, míg az Országgyűlés engedékenysége a csökkenési mérték kérdésében 25,5 milliárd forintot jelent majd a következő 4 évben.

A honatyák emellett úgy döntöttek, hogy 2009-től sem szűnik meg résznyugdíj és a nyugdíjminimum. A módosítások nem érintették az új nyugdíjszámítási módszertant: 2008-tól ugyanis a nyugdíjat a tényleges nettó kereset alapján állapítják majd meg a mai 83 helyett a kereset 74 százalékában.

A jövő évi költségvetést megalapozó módosítások keretében a honatyák emellett az 1 százalékos szja-felajánlásokról is döntöttek. Ennek értelében jövőre az 1 százalékról nyilatkozó magánszemélyek és nem a felajánlott összegek függvényében határozzák majd meg az adott intézmények számára biztosított kiegészítő költségvetési támogatás mértékét.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?